Rosszcsont Peti memoárjai

Hát csak blog írásra vetemedek én magam is, mert annyi disznóság történt már velem, hogy becsületlenség lenne magamba fojtani ezeket a csuda történeteket. Ezzel én tartozom a nagyvilágnak...ez a meglátásom! Nem vagyok nagy blog olvasó, de remélem sikerül valami maradandót alkotnom ezen a téren is, mert maradandó alkotásból már kiskoromban is példásra vizsgázhattam volna a tekintetes zsűri előtt, de valamiért a zsűri (amit ez esetben a tíz emeletesünk mellett lévő sakk asztaloknál trécselő nyugdíjasok alkottak) nem értékelte a több száz verejtékes munkával a ház falára fellövöldözött sár gombócokat, vagy közismertebb nevén agyaggalambokat. Pedig mi olyan büszkén álltunk a ház tövében....Turával..meg a többiekkel...és vitatkoztunk, hogy kié lehet az, amelyik a legmagasabbra lett lőve. Szóval bevezetés képpen ennyit szántam leírni...az már biztos, hogy ez a blog nem a mindennapjaimat, hanem a múltamat fogja elbeszélni nem szépen sorjában, hanem ahogyan azt a gondolatomnak a menetje diktálja.

2008.08.20. 21:31 | Ezdefos | Szólj hozzá!

1,

Szóval hol is kellene elkezdeni...talán az alapoknál!
Panel gyereknek szántak, de valami hiba csúszhatott a számításba, mert városi létemre nagyon könnyen tudtam paraszt gyerek lenni. Magyarország egyik legnagyobb gyár városában láttam napvilágot...aztán egy darabig nem is emlékszem semmire, majd ettől a képtől kezdve egyre több verekedés és rosszcsontkodás ugrik be, ha meglátok egy-egy utca sarkot, vagy meghallok egy hangot.
Hát ez volt az első olyan fénykép...amire én is emlékszem, hogyan készült...szerintem akkor vált világossá a szülők előtt, hogy ebből a kisinasból jó gyerek máá nem lesz. Ezt mi sem igazolja jobban...mint a kép, ami egy hétvégén készült reggel 6 óra magasságában...én és a hátrahúzós bogár...ami a saját nemében teljesen egyedi járgánynak bizonyult, mert szerintem a szomszédok is simán felébredtek rá....ezzel én órákat tudtam játszani a szülők nem kis örömére. Ez a mi kis gyár városunk kész paradicsom volt a magamfajta betyár huligánoknak, hisz a jó munkás embereknek köszönhetően annyi csőtörés, meg föld feltúrás az egész országban nem volt, mint nálunk. Akkoriban még nem volt tele a házak előtt a parkoló, csak egy-egy Wartburgot, de inkább Trabantot lehetett elvétve látni, amit le is stoppoltunk azonnal, ha rikítós zöld volt. Emlékszem, hogy a nagyszüleim minden évben kétszer jöttek el kocsival Szolnokról...és akkor úgy kellett mindig viselkednem, mint egy kisangyalnak, ami nem kis erőfeszítésbe tellett egy magamfajta fajankónak. Egyszer, amikor jöttek a nagyszülők, már annyira nem bírtam magammal, hogy leengedett ídösanyám, de a lelkemre kötötte, hogy 2-re otthon vagyok, mert akkor jönnek mamáék...és hogy ez a projekt meg ne hiúsuljon, egy órát is rakott a kezemre, hogy mindig ismeretében legyek az időnek. Igen ám, csakhogy arra se ő, se én nem voltunk felkészülve, hogy a Cuki-Puki mögött csőtörés lesz...és itt csak a nem hozzáértőknek felsorolom, hogy ez milyen öröm forrás is volt egy magamfajta legénynek akkoriban..tehát: sárba ugrálás, U szögesek töménytelen mennyiségben, kábel darabok, flex korongok és még temérdek kincs várt ott minden látogatóra. Természetesen először körbeszóltunk a haveroknak a téren, hogy mi az ábra.
Kapucsengő...ha 2 percig nem vették fel, akkor 2 percig nyomtuk ....aztán amikor felvették, akkor "csókolom! Balunak tessék már megmondani, hogy a Cukinál tök jó cső törés van!"...szóval összegyültünk és ment a harc, a verekedés, a hunyúzás, a kincskeresés. Olyannyira sikerült átadnom magam az imént felsoroltaknak, hogy a tesóm talált rám kb 8 óra magasságában és közölte velem, hogy anyától olyat fogok kapni, meg hogy mamáék már elmentek. Aztán amikor hazaértünk, előállított a családi bíróság és ídösanyám azzal a "hányszor mondtam, javulj meg fiam Péter" nézéssel...és szinte megszakadt szívvel annyit kérdezett,  hogy mi volt olyan fontos ami miatt úgy döntöttem, hogy nem találkozok a nagyszülőkkel, akik ugye kétszer jönnek egy évben....akkor nekem a nap összes kalandja kiült egy mosoly formájában az arcomra és a következő mondattal próbáltam enyhíteni a kilátásba helyezett nem kis büntetést : "találtunk egy kafa gödröt"
Nem gondoltam volna , hogy akkora pofon lesz belőle....reménykedtem benne, h enyhítő körülmény lesz majd az őszinteségem,....vagy legalább utolsó szó jogán megnézhetem majd a Matula épp soron következő részét....de nem így lett.



2,

Az oviban már vezéregyéniség voltam...de csak a második, mert mindig Tura rúgta a legmagasabbra a piros pöttyös labdát és bizony akkoriban még így mértük fel az erőviszonyokat. Persze másodikként sem maradtam ki a jóból...csak hogy párat megemlítsek: ott voltam a kavics orrbadugdosó versenyen, amin szintén csak 2. lettem, igaz az elsőt a mentő vitte el, ugyanis arra nem gondoltunk, hogy annak a kavicsnak ki is kell majd jönni. Még az a hatalmas nagy átszálló sem segített, amit az óvónőtől kaptunk jutalom gyanánt. Valamint tagja voltam annak a szerencsés kis csoportnak is, amelyik a bejárat melletti bokorba járt Katival punci fogdosás céljából. Ebből volt is egy kis gubanc, amikor a testvérem vitt haza oviból. Gyanútlanul sétálunk a kijárat felé, a tesóm éppen el volt foglalva az aranyhörcsögének vett forgáccsal...amikor egyszer csak kiszól a bokorból egy hang...(az én Tura barátom) ...hogy "Peti!..Gyere puncit fogdosni!" ...na hát mondanom sem kell, hogy olyannyira meglepődtem, mint a Szedmák Bakter az indul a bakterház című könyvben, amikor is a kandúrjuk 9-et fialt. Bizonygattam a tesómnak, hogy nekem teljesen fogalmam sincs ezekről a dolgokról és hogy biztos összekevernek valaki mással, de amikor Tura másodjára már a vezetéknevemet kiabálta...Kati pedig felkuncogott a háttérben, akkor végérvényesen kimerültem a hazugság repertoáromból...ami ögen ritkán fordult elő velem. Na mondjuk a takarítók, azok nagyon szerettek, mert legtöbbször, amikor moziba vitték a többieket, akkor a rosszabbak, vagy hívhatnám magunkat csak "a mag"-nak...szóval nekünk ott kellett maradni a takarítókkal...és akkor meg állítólag olyan jó gyerekek voltunk, hogy néha még ott is lehetett hagyni minket pár percre. Alapvetően az volt a gond, hogy az óvónők sose engedtek meg semmit, ellentétben a takarítókkal....pl beültünk a bejáratnak a bal oldalára eső hatalmas bordó függöny mögé és az élet nagy dolgait vitattuk meg. Egyszer csak nyilt a függöny és Piedónét megszégyenítő gyorsasággal osztott ki 4 pofont az óvónő...a többiek elindultak kifelé, én pedig visszaültem, amikor rám förmedt az óvónő, hogy te miért nem mész kifelé? Amire én csak frappánsan annyit válaszoltam, hogy "megkaptam a pofont! akkor maradhatok!" ...aztán a második saller már jobb belátásra térített a napos meleg idő iránti szeretetemben.

3,

Sose felejtem el az első utamat egyedül az oviba. Emlékszem, hogy a piros Panetta mackóm volt rajtam. Egyébként a házunkat csak egy út választotta el az ovitól...ídösanyám a nyolcadikról nézett szét helyettem, hogy jön-e valami, míg én türelmesen vártam az út szélén...aztán amikor kiabált, hogy "mehetsz" , akkor átrohantam, és eldicsekedtem mindenkinek, hogy én...mostantól....egyedül!!!! Aznap én voltam a legnagyobb hős...a saját szememben mindenféleképpen ...egészen addig, amíg valaki be nem szólt, hogy Orosz Csabi, aki akkor volt nagycsoportos, amikor én középsős voltam..szóval ő már állítólag kiscsoportos korától egyedül jött le oviba...amire én vissza is vágtam, hogy "na jó! de neki nem kellett az úton is átmenni " :)

Mivel jó gyerek voltam, ezért elsőként próbálhattam ki az óvónők egyik leggyengébb büntetési módszerét, az üresasztalt.. Aminek a nevéből már lehetett következtetni a rendeltetésére. Persze azzal nem számoltak a kedves pedagógusok, hogy az embernek vannak barátai is, akik az első szóra odacsempészik a legkafább játékokat. Egyszer azonban valami hiba csúszhatott a számításba, vagy a legjobb barátok betegen voltak, ami ugyan engem nem gátolt meg abban, hogy csináljak valamit, ami miatt az üresasztalhoz kell ülnöm....a hiba csak akkor tudatosult bennem, mikor Józsikát megkértem, hogy csempésszen csak oda nekem valami kafa játékot. Józsi nem kis kommandóval odakúszott hozzám, de ahogy megláttam mi van a kezében, majdnem ledurrantottam neki egy nagy sallert dühömben...hát a dila gyerek egy fakockát hozott oda nekem!!!...azzal meg nem nagyon lehetett már akkor se játszani :)
Az ovi nagy dolog volt....mondjuk a jelemre még most se emlékszem...és nem volt ez másképp akkor sem...csak egy pár kedves történetet mesélnék el: pl amikor Rózsika behozott 2 narancsot és miután az óvónő cikkekre szedte, közölte velünk, hogy aki ad egy puszit Rózsikának, az kap egy cikket. Na! mondtam magamnak...az én részem az ott fog megrohadni a tányéron, de szerintem még sok fiú társam volt ezen a gondolaton...mert azt mondják, hogy csúnya kisgyerek nincs, de Rózsikával kivételt tett a Tekintetes Öregisten. A farsangot is nagyon szerettem...bár egy kicsit unalmas volt, hogy minden fiú cowboy és minden lány királykisasszony, vagy hercegnő volt....bár a kettő között sose értettem a különbséget. Emlékszem, hogy az utolsó évben felvettem az ídösanyám által nem kis munkával műbőrből összevarrt bordó-fehér cowboy kalapot és a hozzá tartozó kiegészítőt, ami egy pisztolytáskában öltött formát...bevágtam a krómozott műanyag hatlövetűt a helyére, ami mellesleg tömve volt a Cuki-Pukiban vásárolt direkt ebbe a típusba kitalált durranó patronnal...és akkor úgy éreztem, hogy senki nem lehet keményebb nálam. Kivágtam a teremajtót...beljebb léptem...majd 3 másodperc alatt oda is lett az összes lelkesedésem....körbenéztem és szomorúan állapítottam meg a következőt: "a facomba!...itt máá megin mindenki káuboj"

4,


Akkor még nagyon olcsó volt minden,a tejporért fizetni se kellett, vagy lehet, hogy kellett volna, de mi csak levettük..... a patron a pisztolyba 2 ft volt a do
dzsem egy 20as...ott álltunk lent a haverokkal a dodzsemnél...nem ám úgy ment, hogy megvettük a zsetont, aztán hajrá! Komoly kutatómunka előzött meg minden menetet , hisz ki kellett deríteni, hogy melyik masina a leggyorsabb. Egyébként a rikítós zöld színű 23as számú volt a legjobb. Szóval kutattuk a legjobbat, hogyha esetleg valakinek összejönne üvegpénzből egy 20as, akkor maximális legyen az élvezet. Ment is érte mindig a harc, még vége se volt a menetnek, de már rohantunk be, hogy miénk legyen a 23-as. A város színfoltjai is mindig felvonultak, ha jött a vurstli...nem volt búcsú Huszonegy nélkül...én ugyan nem tudtam, hogy miért volt 21 a neve, de az tuti, hogy nem volt százas. Az volt a mániája, hogy egy üveg rossz pezsgőért büdösre táncolta magát a hangfalak előtt és ez alatt simán egy gyerekmedencényi adagod izzadt maga alá. ...vagy Andriska, akinek a fülre tekeredős egy oldalt biztonsági okokból leukoplaszttal blokkolt szemüvege volt, na ő se volt tiszta fialás. Emlékszem, hogy egyszer Misel barátommal ütköztek dodzsemezés közben, de míg Misel fel volt készülve az ütközésre , Andriska nem annyira....így az ütközés után kis időre eltűnt a kormány alatt...hogy most az olajnyomást ellenőrizte, vagy a kuplungot, nem tudom, de egy dolog biztos...kikászálódott a pedáloktól és utána nagyon udvariasan úriember módjára felállt a dodzsemben és leköpte Miselt...ami további ütközéseket helyezett kilátásba....mi meg úgy nevettünk, hogy kínunkban már a földön fetrengtünk. Na nem volt ám mindig ilyen vidám a vurstlizás...még régebben,  talán még 1-2. osztályos lehettem, amikor Bükkábrányban voltunk a rokonoknál, és ott mindig hatalmas búcsú van. Sanyó, az unokatesóm mindig vitt bele a rosszba, persze nem nagyon kellett engem se noszogatni, ha épp légpuskával kellett lövöldözni, vagy a szomszédba átpisálni a kerítésen...szóval igazi jó barátok voltunk és amikor ott volt a búcsú, akkor mi megkaptuk a pénzt, ami kb 100 ft volt és az elherdáltuk mindenféle dologra. Nekem abban az évben nagyon tetszett az Orion űrhajó. Abba ültünk be már sokadjára...még indulás előtt beállítottuk a kart, hogy azonnal emelkedjen, mihelyt elindítják, hisz nem is volt annál keményebb inas az egész búcsúban, aki elsőre ért fel kattanásig...hát mi is emelkdtünk rendesen...még talán elsők is voltunk, de akkor én már éreztem, hogy valami nincs jól has tájékon....Sanyó még vagy kétszer magasságot váltott én meg telefújtam az orion űrhajót...szégyenszemre minden finomság, amit előtte ettünk ebédre, odaveszett és megtöltötte a kis két személyes űrsiklónk vas padlóját, amin néhol a rozsdától már voltak kisebb lyukak. Közben Sanyó elkezdte keresni a nagymamámat, aki éppen vigyázott ránk...és kb 10 méter magasból, mert ugye akkor is fontos volt, hogy mi legyünk a legmagasabban...szóval Sanyó elkezdett ordítani fentről csak diszkréten, hogy "Magdusnénnye!!!! Peti hány" ....és ezt legalább 8-10 szer, hogy mindenki tudja.

Persze nem tarthattak örökké az óvodás évek...és arra is rá kellett jönnünk, hogy nem a szitálthomok a legnagyobb érték a világon. Egyébként a mai napig nem értem meg, hogy minek vetették meg velünk azt a sok felesleges szinespapírt, meg hurkapálcát, meg mindent badarságot...amiről még csak szó sem esett a tanórákon, nem hogy használtuk volna őket. Na mindenesetre, hogy hozzam a formámat már az elsős évzárón is alakítottam egyet. Mint minden jóravaló iskolában , a miénkben is a legjobbak évvégén díjakat kaptak, ami vagy a Tüskevár című könyvben, vagy egy Maci nugát szeletben ki is merült...de elismerés volt és aki kapta, ott viríthatott a Szózat, meg a Himnusz alatt a lépcsőfordulóban, ahol az igazgató is állt. Ott bambulok a többi kiselsőssel...igazából akkor még sem a himnuszt, sem a szózatot nem vágtam és a dicséretre sem voltam felkészülve az éves munkám ismeretében...de egyszer mégiscsak csoda történt...Tóth Péter...hallom a nevem...minden elsüketül körülöttem és már csak a folyosót láttam magam előtt, ami a dicsőséghez vezetett...el is indultam kifelé...egész a lépcső tetejéig jutottam, amikor megláttam a másik oldalról érkező Tóth Pétert, aki 8 éven át kitűnő volt és ezért kapott külön díjat. Ahogy visszafordultam már kaptam is Gizike nénitől az én külön díjamat, a kokit a fejemre, amiért örök bosszút esküdtem a vén banya ellen, hisz mit tudtam még akkor, hogy hogy mennek ezek a dolgok. A szemtanuk szerint á
llitólag úgy jött utánam a sárkány, mint valami arató gép, csak úgy zúgatott előre a két kisdobos sor között és taszitotta őket maga mögé, mint Egerszegi a vizet ....úgy voltam vele, mint az akadályversennyel másodikban....ott se nagyon vágtam, hogy mi is ennek a dolognak a lényege...csak rohangáltunk a Főtéren, mint a mérgezett egerek, egyik bokortól a másikig, ahol egy tanár mondott nekünk valamit....és nem azért nem tudtam a megfejtést, mert hülye gyerek voltam, hanem mert ott nekem nem szólt senki, hogy ott megfejtés lesz...és azt nekünk kell kitalálni.
Viszont volt valami, ami már akkor is nagy volt...... a szám :)....a bizonyítványomban csak annyi volt évvégén, hogy "nagy a szókincse" ,aztán hogy most ezzel mire akartak utalni a tanárok, a mai napig nem értem.

5,


Rossz voltam én télen-nyáron. Évszak nekem nem számított, bár inkább csak virgoncnak neveztem volna magam, de ezt a szülők biztos megtámadták volna a bíróságon. A téli bajkeverés ott kezdődött, hogy ellopták a szánkónkat a bejárati ajtónk mellől. Mivel a szánkózás kötelező volt télen, így ahhoz hasonlóan, aki a miénket ellopta, én is szert tettem egy szánkóra, de becsületemre váljék, hogy mindig visszavittem a biciklitárolóba, ahonnan elhoztam...amúgy is egy nagy béna vas szánkó volt, nem használta a kutya se. Eléggé meg is jártam vele, mert rajtam nevetett a fél temető domb, amikor először csúsztam vele (és az akkoriban elég nagy csúfos szégyennek számított), mert a rozsda miatt barna csíkot húztam magam után és az igaz barátok már kiabálták is, hogy "Tóthnak beszart a szánkója". A temető domb és az áruház mögötti domb volt a nagy szánkózások színtere.
Ott még úgy udvaroltunk, hogy egy jó nagy hógolyóval fejbe dobtuk a jányokat...hol a kék csősapkásokat, hol a piros kesztyűsöket. Akkor még ez volt az udvarlás...emlékszem T. Gábor osztály társam egyszer úgy megpüfölte P. Andit, hogy szegény lány másnap nem is jött suliba...természetesen meg is történt az osztályfőnök részéről a kikérdezés, ami így zajlott: Gabi! Miért verted meg Andit?....mert szeretem...jött a válasz, amin többen annyira röhögtünk, hogy kaptunk is egy egyest érte.
Akkoriban történhetett, hogy karácsonyra (talán nevelő célzattal) egy könyvet kaptam...kb. 4cm vastag könyv volt...méghozzá a Vinetu. A mai napig nem értem, hogy mit akartak akkor nekem üzenni a családtagok, de abban biztos vagyok, hogy egyikőjük sem gondolta komolyan, hogy én azt majd kiolvasom.

Az iskolás évek piszok gyorsan elteltek, én viszont hű maradtam magamhoz és minden disznóságban benne voltam, ha nem éppen én voltam a főszervezője. A verekedéseket addigra nagyon kitanultam...és becsületemre váljék, hogy mindig az idősebbeket vertem meg...Szegény Hoskó , meg B. Gabi mennyit kapott ! :)
2. osztály közepén elkezdtem szertornázni, aminek nagyon sokat köszönhetek...ez valamennyire elvitte a feles energiákat, de mindig volt egy kis vésztartalék, ha meg kellett püfölni valakit, mondjuk Csorba Bécitől egyszer elég csúfos vereséget szenvedtem egy egész játszótérnyi gyerek előtt...aztán amikor feladtam...és elindultam haza, akkor még visszakiabáltam, hogy majd a hugát jól megverem, amit nem kellett volna, mert utánam rohant és 2:0 :)...meg amúgy is a szomszédunk volt, szóval az nem volt valami bölcs döntés taktikai szempontból. A tanároknak is oda-oda szólogattam...elég sűrűn előfordult, hogy alig maradt lap évvégére az ellenőrzőmben a sok intő meg rovó miatt. Még jó, hogy a szertorna miatt kapott dicséretek valamennyire egyensúlyt tudtak teremteni.

A szüleim valamiért nem akartak meglátni a tetteimben a művészetet meg a jó akaratot...pedig én mindig jó szándékú gyereknek tartottam magam, ezert nem egyszer fordult elő, hogy egy nagy taslással jutalmaztak a beírásért, vagy egy-egy jó tettemért.

Volt pofon bőven,...nem tagadom....bajom nem lett tőle semmi hala istennek, mert nem olyan fából faragtak...de az is biztos, hogy nagy javulást sem okozott a sok nyakleves.

Ha meg nem az iskolában volt valami disznóság, akkor vagy bolond Julcsát bosszantottuk, aki a Csokonai út nagy színfoltja volt, vagy a részeges Balogh Lajost, aki ott aludt mindig az óvoda tövében a felesége nevét skandálva egy pár olyan szó társaságában, amit ide most én inkább le sem írnék...de ha ezek sem voltak ott, akkor jött a cangázás, a foci, vagy a hunyó....de ezek már tényleg csak végső megoldásként szerepeltek az eszköztárban.

Aztán 5. ik osztályban megvolt az első szál cigaretta, ami az utolsóra is sikeredett, azóta sem tudom, hogy kell cigizni és ezzel az állapottal tökéletesen ki is vagyok békülve.

Akkoriban mar pedzegettem én a témát, hogy a jányok....a jányok azok bizony nekem nagyon tudnak tetszeni, viszont a személyiségem szempontjából akkor még olyan faragatlan voltam, hogy volt aki nem átallott nagyképűnek is nevezni...ami akkor piszok mód felháboritott...dehát én is, mint a púpos gyerek...formálódtam, alakulgattam...nagyobb és nagyobb marhaságokat csináltam...amikor egyszer csak jött egy pofon az élettől, ahonnan én számítom az eszem megjövetelét.

6,

Na az történt ugyanis, hogy pár jó képességű barátommal este buszokat dobáltunk...na nem valami nagy kövekkel, csak kis picikkel, hogy szóljon a lemez, de ne okozzon kárt....és itt nekünk meg is állt a tudomány, mert hogy ebből majd valaha rendőrségi ügy lesz???...hát minden eszünkbe jutott volna, de ez soha. Kicsik voltunk még (én hetedikes) és felelőtlenek és meggondolatlanok. Aztán az egyik dobálós estén nekem piszok mód fájt a hasam, ami miatt ki is maradtam aznap a mókából, de szolidaritásból ott voltam a többiekkel...figyelve a helyemre a bandába...egyszer csak szirénák, nínózás és vagy 3 rendőr autó...hát mondanom sem kell, hogy addig sem kellett sok a nagy hascsikarásban, hogy össze ne cifrázzam a nadrágot, de abban a pillanatban, ahogy megjelentek a rendőrök...minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy nehogy valami csúfság történjen ott velem a többiek szeme láttára.
Na addig meddig okoskodunk a meneküléssel, hogy is csúsztunk a rendőrök markai közül, amikor már csak 20 méter választott el minket egy utca saroktól, hogy végképp eltűnjünk, akkor egy rendőr megszólított minket az út másik oldaláról, ami beindította a futó izmokat elismerve ezzel a bűnösségünk...piszok mód hajráztunk...nem is volt hiba a menekülésbe...de valamilyen megfontolásból azt hittük, hogy a rendőrök feladták...és nem futnak utánunk....mondjuk így is volt, mert a beültek a kocsiba és simán bekerítettek minket.Volt ott minden, falhoz állítás, motozás, bilincselés. Aztán beültettek hármunkat egy kocka zsiguli hátsójába egy ember helyére, mert mellénk még jött egy igazi magyar rendőr típus...szakmunkás bajusz, bili frizura, gyenge tájszólás, meg kellemes testszag. ..pedig akkor még nem voltak ilyen gondok a testületnél. Aztán miután már akkor is jól szervezett volt a rendőri munka...így ahogy voltunk fel kellett menni egy riasztáshoz, ami persze kamu riasztás volt.Lefele elkezdett adatot gyűjteni az egyik matula....Szaki barátomat kérdezték, anyja neve, stb stb. Kiderült , hogy ismerik az anyukáját, mert ő korrepetálta a rendőröket matekból, mert olyan hülyék voltak hozzá. A hiba csak ott volt, hogy amikor visszakérdezett a rendőr, hogy "ő az anyukád??"...akkor Szaki felelőtlenül azt válaszolta, hogy "Igen, ő korrepetálta a rendőröket matekból"...na ezzel piszókmód megszerettette magát a rendőrökkel, csak úgy csapkodták a fejét teli tenyérrel a nagy örömhírre való tekintettel, hogy ilyesforma rokonságra derült fény.Bevittek minket az őrsre...azt azért tudni kell, hogy Szaki a jó barátság kialakulása után megjegyezte, hogy ő már nem érzi a lábát, mert valahol az én fenekem, meg az Ákos térde között volt...és akkor a mi vidéki Matulánk előtte a jól ismert régi rendőr viccet, hogy "akkor szagold az enyémet"...amin persze utána jót kacagott. Akkor tudatosult bennünk, hogy nem lehetünk akkora bajban, ha egy ilyen embert osztottak be mellénk kísérőnek.Hát bent engem húzhattak ki a tombolán, vagy már akkor se volt elég ember, mert Ákost is meg Szakit is úgy megpüfölték a rendőrök telefonkönyvvel, hogy egy évig azt emlegették...én meg nem kaptam semmit. Na mondjuk értem érkezett meg jó apám először....barna bőr kabát, autós táska, farmer, meg a terep színű camping bicikli. Hát aznap nem ő volt a legbüszkébb szülő, az máá hótziher :)

7,

Na de ezt is túl éltük komolyabb depresszió nélkül...és jött a nyolcadik év, amikor is történtek ugyan jó dolgok, de a szüleim az előző évek eseményeiből merítve nem nagyon tudtak örülni még egy országos torna versenyen elért első helyezésnek sem. Azért történtek csuda dolgok akkoriban, volt nekem barátnőm is, akinek olyan kis büdös volt a szája, hogy én az akkoriban piacvezető mentolos cukorka , a WICK segítségével védekeztem ez ellen úgy, hogy megfázást színlelve bevettem egyet és hogy ne csak nekem legyen mentolos a száj ízem, ezért neki is mindig adtam egyet....így ment egy darabig a kapcsolatunk....szakításról szó sem lehetett...a szükség nagy úr volt már akkor is...aztán csak vége lett valahogy. 8.ik évvégén megvolt az első OKé diszkóm...ami akkoriban a Barcikán az egyik ha nem az egyetlen fiatal diszkó volt. Előtte piszok mód ellenkeztem a diszkóval...Én???...soha!!!!...aztán minden héten már csak a pénteket vártam, hogy menjünk már.Mindig összekuporgattam a kaja pénzből, meg innen-onnan a belépőre...és néha még egy pohár borra is jutott, ami akkoriban még megtette a magáét. Az oké diszkó egy nagy állatkert volt valójában...mindenki kemény volt, senkire nem lehetett még ránézni se, mert egyből ütött...láttam én ott mindent: verekedést, berúgást, fekve hányást, csókolózást, tipi-tapit, szakítást, csókot könnyet....természetesen ezek közül elég sokat én magam is átéltem :) Akkor nem nagyon láttunk még túl a következő hét pénteken.Ott ismerkedtem meg az első igazi barátnőmmel is aki végigkisérte a tanuló éveimet, hol az én oldalamon, hol a másik barátja oldalán.

8,

A lustaságomnak köszönhetően felvételt nyertem egy szakképző iskolába, ahol élelmiszer -és vegyiáru kereskedőt próbáltak volna meg belőlem faragni.Mivel jó gyerek voltam nanáá, hogy egyből az első padsorban kötöttem ki két másik inas mellett, akiket addig még nem ismertem, de első ránézésre nem sok jót néztem ki belőlük, szóval tökéletesen meg voltam elégedve a helyemmel. Peti és Gabi feledhetetlen perceket okoztak nekem a hátralévő 3 tanévben. Gabi azzal a hihetetlen semmit tudással, amit Peti meg mással....ő inkább...nyers volt. Gabinak, akit később már csak Pasztinak hívtunk....na neki az istennek nem akartak összejönni ezek a puskázós jelenetek, mert az egyértelmű volt, hogy az anyagot sosem tudta. Egyszer ugyan megpróbált meríteni a tévében látottakból..de akkor sem járt nagy sikerrel. Történt ugyanis, hogy Sztálinból kellett felelnie és amikor kiment az osztály elé azt gondolta, hogy az HBO-n akkoriban naponta 500x lement Sztálin "a film" ajánló szövege itt is elég lesz...nagy büszkén neki is kezdett és ezt mondta : "Sztálin egy véres kezű diktátor volt"....kis szünet után a tanár akkora egyest vágott be neki, hogy alig tudta rázárni a naplót és ez bizony hetente előfordult.Aztán elfelejtette, hogy az első padsorban nincs lefedve az eleje a padnak...és csak egy sima asztallap van, de az is jó magasan...így amikor a tanár megkérdezte tőle, hogy "Paszti!! ugye nem puskázol?!" ..egyből rávágta teljesen ártatlan tekintettel, hogy nem, mert ő most tanult, holott a tanár tökéletesen látta az ölében lévő nyitott tankönyvet és füzetet. Mondjuk Paszti csinált már olyat is, hogy kipuskázott mindent, a tanár se vette észre és mégis csak 2-es lett a dolgozata.
Persze voltak még más színfoltjai az osztálynak, csak hogy mást ne említsek K. Kriszti, aki nemrégiben jelölt iwiw-en ismerősnek. Akkor tudatosult bennem, hogy az idő piszok nagyokat harap az emberbe....és hogy a természet is elbánhat vele kegyetlenül....Na K.Krisztit se az idő, se a természet nem kímélte...de még egy olyan képet is rakott fel iwiwre, amihez először hátra kellett dőlnöm, hogy rájöjjek, mi van rajta....hát ő volt az. Egy fehér bőrű lányt kell elképzelni hatalmas metsző fogakkal és olyan tokával, mintha egy kiló zsírszalonnát ragasztottak volna az álla alá....mindez egy alulról fényképezett túl exponált képen. Persze elég szemét dolog valakit amiatt csúfolni, ahogy most kinéz. Félreértés ne essék...én sem vagyok egy Alan Delon...de vak se, hogy egy ilyen képet rakjak fel magamról. Na sebaj...ott marad az ismerősnek jelöltek között, ....hátha húzza addig, mint Alo evera Zoli...aki június 26.án volt egy éve, hogy ismerősnek jelölt....a másik nagy színfolt B. Tomi...aki úgy beszélt, hogy nagyobb szárazság idején csak ki kellett volna vinni a földekre és máris meg lett volna oldva az öntözés.Ha jobban meggondolom, akkor a szakmunkás években nem is csináltam semmi égbekiáltó disznóságot, vagy csak nem kaptak rajta. Az első tanév után diszkót váltottunk, mert ugyan még mindig mi voltunk a legkeményebbek az Oké diszkóban, de az is igaz, hogy már nem járt oda senki...így átpártoltunk az Irinyi klubba, ami egy rossz pincehelyiség volt lambériával, meg a fehér alapon fekete foltos linóleummal...egyszóval úri helynek bizonyult az Oké diszkó után.

9,

Szóval ott aztán volt minden, a büdös táncostól kezdve a hányó lányon keresztül a bunyókon át minden.
Az első, a büdös táncos kb 4 négyzet métert  igényelt a bevezetőjéhez, aztán ez bővült, ahogy a DJ kevert...általában a 3.-4. számnál csapott meg minket a szaga...a szerencsésebbje egy-két izzadság cseppet is kapott a képébe. A 10. szám végén pedig büszkén vonult ki az udvarra kispatakot hagyva maga után. Szerintem az 'Állítsátok meg Terézanyut'-ból a táncjelentben szereplő ízadt táncos, aki mással táncol, de mégis magával...na azt az inast tökéletesen róla formázták....mondjuk nem tudom, hogy az is büdös volt-e. Szóval az ő kivonulásának az volt az oka, hogy jöttek a RAP számok, ami azt vonta maga után, hogy hiába akart volna bárki táncolni...nem lehetett, mert a barcikai hipp-hopp boy-ok elfoglalták az egész táncteret....és már ment is a háton pörgés, meg a tigris bukfenc, szaltó stb...mindez azon a linón, amit mi előtte gondosan fellocsoltunk valami Coca cola termékkel ...csak hogy jobban tapadjon és hogy nehogy megcsússzanak azok a tehetséges fiatalok. Arról mi már nem tehettünk, hogy azok a fránya hipp-hopp gengszterek mindig fehérben jöttek, mert az világított jól az UV-ben, így aztán néha olyan csuda nonfiguratív népimotívumokat megszégyenítő alakzatok keletkeztek a hátukon egy-egy hátonpörgés után, hogy Kisjankó Bori is csudájára járt volna. Emlékszem egyszer az egyik barátomra rátámadt az egyik legkeményebb roma harcos, aki meg tudta rúgni az ajtófélfát, de komolyabb kárt nem okozott, mert tudta , hogy a srác testvére a barcikai Skinhead társadalom legtöbb babérral rendelkező ,tiszteletbeli tagja. Lett is baj, amikor megjelent a Bigbrother, bár nem cifrázta sokáig a dolgot, csak előtűnt a diszkó füstjéből és a pár liter fröccs után pillanatok alatt józanul felmérve a terepet kiütötte a roma harcost egy jól irányzott valamilyen egyenessel.A srác kiszaladt, mint egy ovis, akinek beomlasztották a homok alagútját és azt kiabálta egy bokrot ütve-verve, hogy őt nem ütheti meg semmi...piszok hamar elmosolyodott mindenki ezen a dolgon, hisz láthatóan túl volt egy nagy állason...aztán amikor beszólt valakinek, hogy "a bokor nem üt vissza" ....akkor aztán kitört a nevetés és a roma harcos megtört.

 

 

 

Angol levél 1.1

2008.08.20. 21:22 | Ezdefos | Szólj hozzá!

Egy év angliában (bohózat)

 

 

 

Csak 18 éven felülieknek

 

 

 

Amikor ide érkeztem, élt bennem a remény, hogy valaha tisztességes ember leszek...de a Belford-ban eltöltött kis idő után rá kellett jönnöm, hogy ez itt sem lesz egyszerű.

Miután a lány lakótársamat puszta szerelemből 2 bodycheck-el jutalmazta a barátja...az elsőt még zárt bejáratiajtónál, a második már félig nyitottnál vitte be a fiú, így történhetett meg hogy ráharapott a menyecske az első két lépcsőfokra is, ami nem volt ám olyan puccos vastag piros szőnyeggel bevonva mint a nagy filmekben, hanem az egyszerűségnek teret és követve a minimal design alapszabályait szimplán beton volt. Na ennek köszönhetően a kislány egy pillanat alatt megdöntötte a leggyorsabb plasztikai műtét világrekordját, de a fogászaton is túlóráztak rajta, az hótziher. Szóval ilyen kalandok és 2 hónap szoros barátság után egy mosogatógéppel, ami egy spanyol étteremben volt a legkedvesebb kolegám....elhagytam a nagyvárost (Newcastle) és északabbra költöztem....nagy reményekkel egy kis faluba, Belford-ba.

Belford: 2 bolt,3 kocsma...és egy hotel....ami az én munkahelyemmé vált az azt követő 9 hónapban. A hotel személyzete egy Cheviot house nevezetű hihetetlenül lerobbant házban kapott menedéket. A lakótársak egy afrikai, egy szlovák pár, és Jamie a 30 éves helyi szűz. Ez utóbbival már az első pár napon kiderült, hogy még lesznek bajok.

Jamie : egy 1,60-as üvegvállú gyereket kell elképzelni,kis sörhassal...göndör zsíros haj, és +12es szemüveg. Én lazán le is buziztam volna elsőre, de akkor még nem voltam tisztában a kifejezésekkel :)

Tehát ehhez az Ádámot megszégyenítő külsőhöz egy 4 éves gyermek agya párosult...és valami bődületes butaság.

Jamie feledhetetlen perceket okozott...4 hónapig egy olyan porszívóval próbált takarított, amiben csak a motor működött, de nem szívott....de volt olyan is, hogy azzal a szivaccsal mosogatott el, amit én gondosan elrejtettem a csap alatti tárolóban, mert a motorról tisztitottam le vele az olajat.

Na de ez volt az alaptörténet...majd a levelek mesélnek tovább:

 2004 nov.29.


Az albérletem tulajdonosa szegény ember és azon a házon kívül ,amiben én lakom van még neki vagy 30 ház ,2 hotel, egy kastély...stb.

Na ő pedzegette még a beköltözésemkor, hogy neki bizony majd kelleni fog egy ember decembertől a hoteljába. Hát ez a kiváltságos én magam vóóónék.

A tenger csak egy jó nagy emberes csulára van a falutól és talán ott a csajok is normalisabbak lesznek,mert hallod ezek az angol csajok...! Hát azért itten mán este ögen csak beköszön a cidri a városba is...Na a 21 éves  két gyerekes anyuka a gyerekét mezitláb viszi a babakocsival...hát majdnem mellbedobtam azzal a 4literes tejjel,amire éppen

egy pár momentummal hamarabb tettem szert a sarki közértben.

A göbziről csak annyit (easyjet),hogy mint midannyiunknak......pirosas sárga lesz a farka és 20:25 kor landol. Ferihegy, terminal 2b

 

 

 

 

Aztán közben szépen lement a karácsony...stb stb...az új év

 

Jan. 15.

Na hello.

Azt akarom csak gyorsan elmesélni,hogy most vannak a nagy hotel ellenörzések erre felé.

Szóval van egy-két szoba az egyik hotelban ,amiert leszedtek volna a kutyák ,ha napvilágra került volna ,amiket ott láttam. A lényeg hogy reggel nyolckor közölték ,hogy 10re ott van az ellenőr és addig le kell festenünk a bejárati ajtókat,meg a kinti ablakokat (4 házról van szó,ami 20percre van a házunktól.)

Na kérlek szépen,a nagy sietségben rögtön megittunk egy kávét és neki is kezdtünk bődületes iramban a munkának…de annyira festettünk,hogy én például befestettem a pókot a sarokba, de olyan is volt, hogy ráfestettem a mohára az ablakpárkány alatt.......

Ha nem volt idő rá!!!De amúgy szép lett.

 

Jan. 17.

A lényeg..tegnap leégett a hotel negyede,aztán most én vagyok a bakter,mert ezek be vannak fosva,hogy mégegyszer tűz lesz. Érdekes, hogy ezzel a nemes bakteri munkakkörrel pont az a managger bízott meg, aki miatt a tűz keletkezett, amit persze a biztonsági videókamera is megörökített, de azt a kazettát meg elvitte a cica. Kicsit fura volt az is ,hogy amikor kijöttek a tűzoltók,az első vizcseppek csak fél órával utána érték a tüzet. Merugye itt nem nagyon értenek az ilyesmihez, tehát nem csoda, hogy csak nekem tünt fel,hogy nincsen nyomás a tömlőkben. Hát megnyitotta az az ifjú tűzoltó kölök a csapját,de én a helyibe elszégyeltem volna magam ,ha csak ilyen prasnya sugárban prickol a viz a slagomból. Na de az a lényeg,hogy senki se halt meg és........mindenki nevetett!

Én nem tudom miért, de ezek nevettek azon,hogy tűz van a hotelben. Marha egy népek ezek az angolok.

 

 

jan 20. 

(Ez a levél arról szól, hogy körbe kellett néznem...mert mint minden jó magyar ember, megpróbáltunk okoskodni kicsit...és bátor lányoknak segíteni elhelyezkedni a szakmájukban idekint.)

 

Na hát öcsém...Kurva az annyi van....Hogy a fele is eleg lenne! ...De minden esetre,ha legközelebb nyúkastélyban járok,veszek egy pár újságot oszt körbe szaglászok azzal a prasnya orrommal, ami most a megfázás miatt a dufflájára dagadt.

Bár itt a Newcastle-ban nem sok esélyt látok.

 

jan 22.

Na szevasz Kérlek.....Tegnap Születesnapi partin voltam...

a külömbségek......:

-itt csókolozhatsz mindenkivel és ez teljesen normalis

-teljesen normalis az is ,hogy a csajok leveszik a felsőjüket,ha mar egy kicsit részegek

-az is teljesen normallis ....na és most kapaszkodj meg....ülok az asztalnál,odajon a recepciós csaj és azzal a mozdulattal,ahogy leult mellem ,ra is markolt ugy a go*****ra,hogy legalabb fél méter magasra ugrottam fel....na ez még nem is lett volna baj,de az ikrek ott maradtak a kezében,ami hát .....nem vót egy táj masszázs. Aztán beledugta a nyelvét a fülembe, aztan meg vadba lesmárt..........én meg nem győztem tartani a tempót, hát gondoltam, megfogom a melleit,de ahogy ezt kitaláltam.....már ő meg is előzött és már a mellei között volt a fejem, aztán közölte velem,hogy nagy örömöt szereznék neki,ha egyből a csokiraktárba raknám be.......aztán elment ,mert megjött a barátja...na mondjuk én se lettem szerelmes....szóval ilyenek vannak.

 

feb  5.

Hát komám most egy kicsit összecsaptak a hullámok felettem.

Tegnap előtt meghalt egy rokonom, readásul aludnom se nagyon van hol...mert ugye én felújitottam a szobámat ...festés,meg minden...egyedül a laminált padlót nem tudom lerakni, viszont aki meg be lett igérve hogy lerakja,azt meg a kedves főnököm elvitte máshová dolgozni. Szóval most ugy állok,hogy van egy gyönyörű szép szobám padló nelkül (csak lecek meg deszkák tele szögekkel meg egy pár igéret,hogy majd holnap megcsináljuk.)

Ez egy kicsit érzékenyen érint, mivel az a ház az egyetlen hely, ahová haza tudok (tudtam) menni....és ez egy másik országban elég fontos tud ám lenni.

Megmondtam nekik magyarul, hogy mindegyiket megb*szom,ha nem csinálnak valamit....de csak lestek,minna fülesbagoly.

Remélem megérted,hogy a táncos bizniszt most egy kicsit hanyagolom.

Na legyetek jók!!!!

 

Angol levél 1.2

2008.08.20. 21:21 | Ezdefos | Szólj hozzá!

Feb 9.

A "Te hulye vagy" emailed után sokkal jobban éreztem magam. :)

Amúgy meg tudom,nem kell mindig felhozni....

Annyiban változott a helyzet, hogy most már tudom, hogy meddig nem fogok padlót kapni...

majd még írok.

Ja ..nem tudom hogy írtam-e, de tiszteletbeli festővé avattak, mert úgy festettem le az ajtó alját,hogy végig kilógott a seggem a gatyából.....ettől még nem leszek jó festő...de tudtam róla és nem érdekelt....na ezért kaptam az elismerő kitüntetést.

na csá

 

Feb 14.

Ezek bazzeg megvannak bolondulva ettől a qrva valentin naptól....a papír ipar szerintem egész évben ide termel, hogy a sok buzi angol el legyen látva üdvözlő kártyákkal.

Ilyen kártya ...olyan kártya...én meg tökön szúrom magam a nagy szeretetben.

Ha kapsz egy kártyát valakitől...köszönöm kártyát kell visszaküldened... plusz egy üdvözlő kártyát,hogy ne sertődjön meg az illető.....na ami azt illeti én ebből a dologból kifolyólag elég sok haragost szereztem a mai napra.

 

Most éppen a 30 éves barman csiklandozza a 25 éves pincér csajt itt előttem....próbálom nekik elmondani,hogy mennyire szánalmasak, de nem találok szavakat...úgyhogy egyszerűen csak lemarháztam őket....

Szóval ennyit a nagy szerelem dömpingről.....

 

marc 7.

Én sajnos elég nagyot füstöltem ma....Ugyanis a recepció feletti szobában dolgoztunk,ahol ott volt hagyva egy csomó édesség meg minden finomság,amit el tudsz kepzelni....na, én meg olyan hasmenést kaptam hascsikarással keverve, hogy nem győztem görnyedni...aztan amikor már nem bírtam...kizavartam a kolegákat a budiból és "dumb és dumber"-t megszégyenítő fosós jelenetet rendeztem.....Ez nem is lett volna baj, ha a hotelba abban a pillanatban éppen nem érkeztek volna új vendégek a recepcióra.

Nem nagyon akartam magyaraszkodni utana a recepciós csajnak ...igazaból csak azt tudtam mondani, amit az aljas leány mondott az irinyi klubba, amikor elbüfögte magát a diszkóspult mellett úgy, hogy megugrott a cd ....."Aminek ki kell jönni,annak ki kell jönni!"

Na csákó

 

marc 8.

A munkáról jut eszembe...ma egy nagyon felelőségteljes munkát kellet csinálnom.

Na kérlek szépen...nekem a festéket kellett őriznem ,hogy szépen száradjon meg. Na most ez a lakkfesték esetében 4 óra, amit én bizony becsületesen le felügyelősködtem.

Aztán megettük az összes sütit vendégváró tálcáról és már el is ment a nap, mert ugye a kavészünetekből is kijutott vagy 2 óranyi a mai napra.

Na csá

 

marc 12

CCM 604 SE

Erre a tipusra vagyok rácsúszva mer igen ócsó...tanáltam a neten 2200fontért egy 2001es modelt. Igen jó szervizelési lehetősége van itt (kb olyan ,mint Mo.-n a simson-nak) és readásul elég jól néz ki előben is.

Szóval ezt szeretném megvenni. De mire meglesz a pénz, fosok, hogy felmennek a motorárak.

Ezért lehet ,hogy egy kis válalati kölcsönhöz fogok folyamodni, amennyiben lehetséges. Persze szigorúan csak kamatmentes alapon.

Hát a kuvvaannyukat, ha nem adnak, merthogy én mán bebizonyitottam, hogy jó...megbízható munkásember vagyok... január 6.-tól minden nap dolgozom....

A aggodalmaid kapcsán meg csak annyit, hogy itt azt beszélik,hogy idén magyarországon nagy keletje lesz annak a portékának,amit te gyártol majd...hidd el...a cigány jósnő mondta.....azt neki ma csak elhihetünk mindent, mert amikor hazudik, meg akkor is igazat mond.

 

marc 13

Hát szervusz Drága Egyetlen cimborám.

Meg szeretném osztani veled a mai munkanapomat...

csak hogy te is nevessél mán egy kicsit, ne csak én.

Szóval 7:25kor kelek, mert 7:30kor kezdünk....ez úgy már kivitelezhetetlennek hangzik....de hidd el ...vasárnap itt ez is belefér.

Szóval 9-ig szigorúan nem csinálunk semmit...ez amolyan iratlan szabály.

9kor kávé, reggeli és már is 10 óra ,mert nem kapkodjuk ám el.

Aztán staff meeting ,ami durván egy háromnegyed óra nevetést es kávézást takar.

Tehát 10:45 körül elindulunk a (kocsival) 7 percre levő házakhoz, amiket most éppen festünk,meg felújitunk.....20 perc múlva megérkezünk!

És most figyelj....lejárólapozunk nem 16,nem 44,hanem 4 ,azaz négy négyzetmétert (és itt jövök én a képbe) én maradok a járólapok közelében és felügyelem a ragasztó kötését, ami normál esetben 2 óra, de azért mi mindig ráhagyunk egy órát a biztonság kedvéért.

Tehát ez durván 14:30....a komoly fizikai megterhelésre való tekintettel joggal érzem, hogy jár az a 15 perc pihenő, amivel persze a többiek is egyet értenek.

Aztán összeszedjük a szerszámokat és megbeszéljük, hogy holnap mit kellene csinalni...ja és megnézzük a lányokat az újságban, ami azért barmely nagyobb cégnél leírható a munkaidőből.

És így szépen lassan....kemény munkával megtöltöm a 8 órás műszakot.

Hát ennyit szerettem volna megosztani veled, remélem te is jót vidulsz majd rajta.

 

marc 16

 

Ma piszok elfoglalt voltam.....merthogy ugye március közepén is túl vagyunk már....szóval hosszas tárgyalásokat követve a vezetőséggel együtt úgy döntöttem, hogy most már ideje leszedni a karacsonyi fényeket a főbejárat felől. Ez a megtisztelő feladat volt a mai meló.

Na csa

 

ápr 7.

Hát itten éppen nagy fenforgás volt, mert motorvásárlásra adtam a fejem.

Na de hogy egyik szavamat a másikba ne öntsem ..

Most vettem motort...na és most nagyon figyeljél, mert amit most mondok, még én sem hiszem el...mindezek ellenére igaz.:

Szóval le kellett menni leeds-be a motorért.

Kipróbáltam a mocit es ha akartam volna se tudtam hibat találni rajta.

Az eredeti ár 2275 font volt,na ezt jó magyarhoz híven megalkudtam 2100 fontra.

Na és most jön a java....kaptam a motor mellé két vadonat új gumit a regi kipufogó rendszert, aminek semmi baja, egy scott szemüveget, egy fogaskerék készletet a lánchoz, egy kuplungot.

Meg egy csomó papírt, amit majd azt gondoltam, hogy otthon kidobok.

Hazajottünk....a motor úgy megy, mint egy állat...na mondok elolvasom a papírokat....

Szóval azt értettem amikor megvettem a motort ,hogy valami tuningról magyarázott a gyerek, de akkor még nem értettem.

A motor egy angol tuning mesternél lett tuningolva,ami 60 lóerőt jelent a motor részéről. Ezt egy grafikonon le is vezették, ami a tesztelés adatait ábrázolja.

Egy Scorpion kipufogó RENDSZER gyalázza a csendet, amikor megindítom a mocit, valamint a kuplung, a felfügesztés és még a fékek is tuningoltak...

és most jön a java...mindenről számla van....a végösszeg....1506 font csak a tuning alkatrészek...szóval én még mindig nem hiszem el....

Hát ez van itt most ..próbálok magamhoz térni

 

Angol levél 1.3

2008.08.20. 21:18 | Ezdefos | Szólj hozzá!

ápr 19

 

    Na szóval a motor jó vásár volt, de mint minden használt motornál, ennél is jelentkeznek kisebb problémák. Pl most egy tömítést kell kicserélni a váltó felőli oldalon, mert egy kicsit fossa az olajat. Hála istennek (lehet hogy mar írtam)  találtam egy nagyon rendes szerelő gyereket 1 percre a hazunktól, aki mellesleg supermoto specialista, merthogy ő kérlek szépen a tavalyi 2.helyezet angol bajnoknak szereli és szponzorálja a motorját....szóval mondhatni, hogy megint szerencsés voltam. Azt mondta a srác, hogy a tőmítés nem fog többe kerülni 15 fontnál. Na csa

 

ápr 24

Na szóva édes öcsém gondolkodtam, hogy mivel lehetne itt még nagyot kaszálni, mert a homokos buliba belefulladtam.

Na azzal a gondolattal álltam elő, hogy csinálok egy (a beach ball alapjaiból merítve) beach tennis pályát.

Tehát a szabályok a következőek:

Minden ugyanaz :) mint a teniszben, csak leszórunk 20cm vastagon homokot a pályára, ami ugye megnehezaíti a srácok dolgat....de ettől lesz érdekes és ezért fogják imádni a srácok........

Gondolkozom még a Wind ping-pong (szintén extrém sportok közé jelöltetni), ahol 2db 4000wattos ventilátor nehezíti a játékosok dolgát...bár ezen a projekten még dolgozom.

 

Ui.: Azt hiszem kezdek begyogyózni

 

május 7.

Na komám tegnap megtörtént az első hiba.

Elindultam ugyanis a Cheviot nevezetű hegységbe, hogy majd milyen jó lesz....csinálok szép képeket.

Fel is értem a tetőre, ahonnan megpillantottam egy kb 15 km hosszú kanyargós utat, ami egy völgybe siklik lefele és valami 900 métért süllyed....szóval izginek latszott.

Neki is vágtam.....és a völgy legalján ahogy annak lennie kell, el is szakadt a kuplung bovdenem.....ugye megálltam, hogy hátha csak a váltónál lazult meg a csavar, de nem.

Na....mit csináljak?...kérdezem magamtól, miközben nézek fel az egre, de akkor már tudtam az elkövetkezendő pár perc programját, mert ahogy felnéztem, megpillantottam azt a csodálatos esőfelhőt, ami az agliai szeleknek köszönhetően pillanatok alatt kerűlt felém......el is kezdett esni emberesen......ahogy elértek az első cseppek én éreztem hogy megtusztulok, mint rossz gyerek a verés után és rámtört a felismerés ,hogy "BAZMEG.....EZ JÉG.

Nem volt a egy fa se 100 méteres körzetben, úgyhogy úgy elvert a jég, mint ahogy a szabóbakter a bundás kutyát a hidegszobában.

 

may 31

 Nagyon megviselte a fiamat, hogy azt állítják, kés volt nála, mert ez nem igaz! állítja az áldozat édesanyja.  Az pedig, hogy ez a régi ügye kiderült, nagyon felháborító. Ennek semmi köze ahhoz, hogy fényes nappal átszúrták egy karddal! Úgy vélem, ez csak az ügyvédi taktika része. Rasszizmus igenis van, méghozzá ebben az ügyben is! Tartom magam továbbra is ahhoz: a szurkáló fiú nem cigány!  jelentette ki határozottan Oláh Éva.

 

Na miután ezeket a sorokat elolvastam a kazincbarcikai diáktévé honlapján......egyből elöntött a honvágy.........hogy én mindig kimaradok a jóból.

 

Más....

Amúgy hallom kánnikkulla van tifelétek.....hát most mond meg....... oszt a fagyi megyen?

Hogyé a gombóc?

...........Annyi baj van.

Remélem tiiik is jobban vagytok mán , mint mikor fel akartad húzni magad a nagy eperfára.

Ha barmilyen jó csaj erdeklődne utánam, csak bátran add meg nekik a telefonszámom. Mondjad, hogy már sokat irtam neked róla, hogy az epp (veled szembelévő menyecske) mennyire hianyzik.

Na csókollak benneteket.

 

jun 2

Tegnap nem voltál itt..........úgy röhögtem.

Kérlek szépen, tanuja voltam, ahogy a skót szakács gyerekről levették a rontást.

Úgy kezdődött a nyavaja, hogy magyar felesége volt, oszt nagyon megszerették egymást, de a menyecskének sűrű dolga akadt hirtelen itthon és úgy gondolta , hogy a férjura értesitése nélkül ő bizony végleg elhagyja a united kingdomot. Na de hogy hiba ne essek az diszidálásba, a menyecske jó magyar lányhoz híven 4000 ezer fontot is magával vitt hozomány gyanánt, vagy az együtt töltött szép éve emlékére, amit a férjura igen zokon vett.......Na......de ő még mindig szerelmes a jányba.

És itt jön a képbe Dinise, akinek már saját széke van a bárban.

Leirom mi törtent:

A srác előadta a sztorit, a Dinise megfogta a kezét es azt mondta:

Figyelj rám! Érzed a meleget a kezemben? Engedd el az emlékét!Engedd el!

Na ő elengedte.......de olyan jól sikerült az elengedés, hogy majdnem a Dinise-t is magával rántotta a földre, ahova ő is esett......hogy most nem-e az a 12 korsó sör volt emögött az egész elengedés mögött, hát én most mán így a napok távlatából meg sem mondom..........egy biztos, nekem azota a srác nem beszél a magyar lányról........aminek szintén csak egy okát látom, hogy úgy elkezdünk röhögni, amikor meglátjuk egymást (pedig ő biztos nem emlékszik semmire) ,mint Bendegúz a szénakazalban,vagy a kukoricásban.

 

jun 13.

Mert mi a barátommal ki nem állhatjuk a focit

"Badalik szerzett labdát a bal oldalon egy igazítás után 25 méterrõl lõtt a jobb alsó sarokba, 1-0. 33. perc"

.......amikor ezt a hírt olvastam..........könny szökött a szemembe....azt mondtam magamnak, hogy ez az .....végre a mi fiaink összeszedték magukat és talán idén megmutatjuk a Mátészalkának, hogy igen is van helyünk az MB2 B-ben, amit ugyan nem nagyon lehet szépiteni, mert az bizony a legalsó qvalifikációs osztály, mert az alatt már csak a kis srácok vannak a térről. De éreztem.....talán most megmutatjuk nekik és ha felkerülnénk az MB2-be, akkor jövőre visszavághatnánk a Bükkábránynak a tavalyi csúfos vereségert.

"Fekete 18 méteres löketét bravúrral védte a kapus, a kipattanó labdát Deák 8 méterrõl vágta a hálóba, 2-0. 37. perc"

De micsoda vágás volt az istenem........és ugye átléptük az 1 gólos lélektani határt, hát ennyivel még sose vezettünk........ami végre egy kis szünetet adott a fiúknak.....összeszedhették a gondolataikat, ami ugye a focistáknál bitang gyorsan megy ám (mert ahol nincs víz,ott nem lehet hullámot kelteni)......és hát ugye a klasszikus orfújás és köpködés is mennyivel könnyebben megy 2 gól távlatából..........de akkor már érezni lehetett, hogy valami van a levegőben...........talán az időjárás hirtelen változása, vagy csak a barcikai focisták eddig még ki nem derült hozzá nem értésének köszönhetöen:

A balösszekötõ helyérõl 17 méteres szabadrúgáshoz jutott a Szalka, melyet Szender csavart a felsõ sarokba, 2-1. 56. perc...............

Senki sem jutott (nem cenzúrázandó) szóhoz a stadionban........(Szalkát és Szendert csula eső fogadta emiatt a megmozdulása miatt az öltözőbe vezető útjukon.)csak a helyi szurkolók lelkes ,,kurvaanyatokat" kiabálását lehetett hallani. Hála istennek nagyobb tragédia nem történt....és az eredmény maradt:Kazincbarcika – Mátészalka 7-1 (2-1)

ami annyit jelent, hogy elégtételt vehetünk a Bükkábrányon.

Szóval nagyon büszke vagyok.

 

Jun 13.

Ja ....még annyi, hogy ha talákozol a *Hasu nevezetű Foto tehetséggel...mond már meg neki, hogy egy egész hotelszemélyzet egy emberként nevetett rajta, mert a lecsukott budiba nem érdemes belehugyozni < ami annyit jelent, hogy a megasztárokról készitett képeit kibigyeszthetné a VALAMI MOZGÁS A SÖTÉTBEN című kiállitáson,  mert amikor először megnéztük, azt hittük hogy szürkehályogot kapott a fényképezője.....De mikor megmondtam itt mindenkinek, hogy nem, ő hivatásos fotós..........hát olyan jóízűen nevettek, hogy megsajnáltam szegény párát és probáltam védeni......azt mondtam.....de komolyan...........,na ,ettől duplán elkezdtek nevetni, pedig hát mindenki tudhassa, hogy én világ életemben jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, mindig valami hiba csúszott a számitásba.

Na legyél jó ,pacsi

 

*HAsu...ő a barcikai honlap fotósa....és hát , amikor egy kisbabának gépet adnak a kezébe, bizony néha jobb képeket csinál...mint a Hasu 10 perces készülődés után.

 

Angol levél 1.4

2008.08.20. 21:17 | Ezdefos | Szólj hozzá!

jun 14

Az az igazság,hogy nem tudok olyan jókat írni,amióta a nagy tragédia történt.

De szerintem igy vagytok ezzel ti is..........a minap olvastam a barcikai honlapon, ami alapvetőleg a barcikával kapcsolatos híreket rendeltetett megosztani a helyi lakosokkal, hogy Móricz Norberttal mekkora gyalazátos csúfsag törtent. én nem is értem,hogy történhetett ekkora tragédia,mert ilyennel en a Caught in the act tragikus felbomlása óta nem találkoztam.Talán még a V.I.P. búcsu koncert csavart ennyire könnyket a szemembe.Bár történt egy-két csodás dolog is ezutan a hatalmas veszteség után csak hogy egy párat megemlítsek:  a Pom Pom Familia  (már iwiwen is fent vannak) országos túrnéja az új anyaggal, vagy Bodalik gyönyörü szerelése a 90. perben a Bükkábrány ellen ,de ezek már mind keserű szájízt hagytak maguk után a mi Norbink összeroppanása miatt...ugyanis Norbi összeroppant. Na de ott hagytam el,hogy ez a gyalázat hogy eshetett meg a mi Norbinkkal??

Jaaa.....és ha nem tudnátok,hogy ki az a Móricz Norbi.........hát először is szeégyelljétek el magatokat mind.Akkor feltételezem, hogy azt sem tudjátok, hogy ki az a Varga Béla....hát Varga Béla a Vétek egyik front embere, aki nem szégyellt szólókarierbe kezdeni...magamögött hagyva szegény Kefírt, akinek se hangja, meg még cigány is.

Tehát a Norbi a Huligánsz basszusgitárosa........(1perces néma csend)

Nos.... én amikor értesültem a tragédiáról egybol elkezdtem pakolni a cuccom,hogy hazamegyek ,és Norbi mellett leszek,amig felépül.Aztán sajnos a kötelezettségeim miatt itt kellett maradni (moto GP volt az BBC-n),ami még most is bánt és egy örök törésvonalat jelent az életemben....és ha így a névről nem ugrana be az arca a Norbinak.......hát akkor az az agyonvart tuskó aki minden interjú alatt az orrát túrja,meg a fulét piszkálja.

Szóval amióta a Norbi összeomlott, én sem vagyok az igazi.....de semmi sem az.

A nagy taknyos csula is más szögben pattan el az aszfaltról.....és a máig kibogozhatatlan, rímek szempontjából vegetáriánus régi huligánsz slágereket sem tudom már úgy dúdolgatni,mint régen,,,,,,mert ott van az a nagy tátongó űr,ami pokoli sötét ugyan,de mégis egy atomvillanás a huligánsz tagjainak a szellemi sötétsége mellett.

Holnap majd még irok,mert hat tele van tragédiával a nagyvilág és valakivel meg kell beszélnem.

Jaaa,csak még annyi,hogy a kis törzsvendég,aki a multkoriban levette a rontást a szakacs kolegáról,a mai nap rámkérdezett,hogy mi bajom van,mert szomorúnak látszom.

A rontás levétel esete a szakácsinassal:

részlet egy másik levélből:

"""Tegnap nem voltál itt..........úgy röhögtem.

Kérlek szépen,tanuja voltam ,ahogy a skót szakács gyerekről levették a rontást.

Úgy kezdődött a nyavaja,hogy magyar felesége volt, osz nagyon megszerették egymást,de annyira nagyon, hogy a menyecskének sűrű dolga akadt hirtelen Magyarországon..asz úgy gondolta ,hogy a férjura értesitése nélkül ő bizony végleg elhagyja a united kingdomot. Na de hogy hiba ne essek az diszidalasban, a menyecske jó magyar lányhoz híven 4000 fontot is magával vitt,amit a férjura igen zokon vett.......Na......de ő meg mindig szerelmes a jányba.

...és itt jön a képbe Dinise,akinek mar sajat széke van a bárban.

Leírom mitörtént:a srác előadta a sztorit, ..majd Dinise megfogta a kezét és azt mondta:

Figyelj rám! Érzed a meleget a kezemben? Engedd el az emlékét! Engedd el!

Na ő elengedte.......de olyan jól sikerült az elengedés, hogy majdnem a Dinise-t is magával rántotta a földre,ahová ő is esett......hogy most nem e az a  8 pint sör volt emögött az egesz elengedés mögött, hát én most mán így a napok távlatából nem tudnám megmondani..........egy biztos, nekem azóta a srác nem beszél a magyar lányról........aminek szintén csak egy okát látomm, hogy úgy elkezdünk röhögni,amikor meglátjuk egymást ,mint a Bendegúz a szénakazalban,vagy a kukoricásban."""

 

Na mondom, itt vagy csakra megnyitás lesz,vagy negativ energia elvonás......szóval felkészültem a legrosszabra. (jelzem aznapra mar volt ket csakra megnyitásom,ami tökéletesen sikerült az előzö napi csilisbabnak köszönhetően.)

Szóval azt feleltem,hogy semmi bajom..............mert hogy tényleg nem volt semmi azon kívül ,hogy a boxer egy kicsit a fenekemben volt na  :)....és a valasz a következö volt.........

,,De van.....én latom"

Na mondom innen nem menekülök.......mondtam.......erősködtem,hogy nincs baj,de a következő válasza már majdnem végleg kirobbantotta belőlem azt az undoritóan gúnyos nevetést,amit a multkori rontás levétel óta tartogatok neki. Azt válaszolta:

,,ha nem mondod el,nem tudok segiteni..........engedd el"

Aztán annyit mondott még,hogy ,,Nem akarok rosszat neked,nem fog fájni"

és az volt a pillanat,amit az ARMAGEDDON-ban is csak úgy hívtak, hogy  ,,The point of no return"

Mert onnantól olyan szinten kezdtem el röhögni,hogy az eddigieknél sokkal komolyabb energiákat kellett belefektetnem a viyeletem visszatartásába .Aztán közöltem vele,hogyha segitségre van szükségem,akkor van 2 telefonszámom,...az egyik az anyukám, a masik a Bankom. Közöltem még azt is, hogy a csakra megnyitást már egész kicsi korom óta magam végzem, a negativ energiákra pedig a csakramegnyitás egyik nyersebb szinonímájával reagálok (szarok rá).

Szóval onnantól kezdve nem hiszem,hogy tanunak akarna az aranylakodalmába.........de talán ezt is kiheverem majd.

Na tsa

 

Jun 15

Azi tt a baj,hogy nem a tehenpasztorok iranyitjak az orszagot.

Meselek egy kicsit az angol kolegamrol,aki 30 eves,de egy 13 eves testi adottsagaival van megaldva,tehat 150cm kis dagadt,forditott ipszilon laba van,amit hala istennek az uveg valak valahol kiegyensullyoznak.Es ezekhez a szuperhos adottsagokhoz,egy nagyon undorito beka fej parosul.

Na ot a tovabbiakban Jamienek fogom hivni.

Szoval a minap rajottem ,hogy jamie-nek bizony betelt a memoriaja....szoval valamit torolni kell,ugyanis ebednel kertem a jol megszokott  fel liter narancs szorpomet szodaval meg jeggel.....minden tetelre visszakerdezett ....de meg igy is a teljes adatok birtokaban sikerult neki kihozni belole egy 2dl feketeribizlit csapvizzel,ugyan  a jeg stimmelt,szoval nem remenytelen,persze amikor a szeme lattara ontottem a lefolyoba ,akkor kicsit zokon vette,de arra meg mar egyenesen harapott,amikor azt mondtam,hogy akkor masodik probalkozas.

Na o neki nem am ez volt az egyetlen akcioja a kozelmultban,ugyanis amikor megvettem a motort,akkor ugye atnyalogatja az ember ,hogy legalabb az elso heten csillogjon.

Ez meg is tortent,es az olajos (ex) mosogato szivacs bement a mosogato ala a tobbi tisztito szerhez....masnap megyek haza........Jamie mosogat,de nem am akar mivel..........hohohooo......

hat o bizony nem talalt maganak mast,es befogta az en fekete motorolajos szivacsomat.......

Na eloszor kirohogtem a konyhabol,es miutan meg akkor sem ertette,hog mi van,ramutattam a tanyerokra,amik gyonyoruen ragyoktak a faradt olajtol.

Ugyanis az angoloknak a mosogatast nem azt jelenti,hogy tisztara mosod a tanyert,hanem dorzsolsz kettot azzal, ami a balkezedben van azon ,ami  jobb kezeden van es belerakod abba az izebe,ami ott van a mosogato mellett.Na hasonlo baleset tortent a porszivoval is,de azt majd holnap......eloljaroba csak annyit,hogy Jamie felporszivozott a motor nelkuli porszivoval.......es meg is volt elegedve az eredmennyel........

 

jun 16

Na ott hagytam el tegnap,hogy a jamie 3 hetente porszivozza fel a szobajat,ami ugye hat egeszsegugyi szempontokbol nem a legszebb kilatast helyezi elenk.Bar ez a szobaba belepve nem csak lathatjuk.......erezhetjuk is ezt,az idotlen idok ota ott rohado,mar zold nutellas kenyer jovoltabol,ami a cd-k kozott van valahol az agy alatt.De ezt en is csak mendemondakbol tudom,mert allitolag jamie meg kicsi volt,amikor a kenyer az agy ala kerult.

Na de hogy egyik szavamat a masikba ne ontsem.......szoval a mi jamie-nk 3 hetente felporszivozik....ami viszont csak most derult ki ,hogy teszi mindezt a 2 honapja a nem mukodo porszivobal,amit en raktam az ajtoja melle kb meg aprilisban.Azt mondja nekem......akkor azert nem szivta fe a koszt..........tehat......latta a marhaja,hogy nem mukodik,de haromszor vegig tolta a szonyegen.Tehat a porszivozas definicioja a tegnapi mosogatas elmeletenek az alapjaira epitve: tologatod azt az izet ,ami az ajtod mellett van.

Jamie,akit magunk kozt csak Braindead nek hivunk,a legcsodalatosabb perceket szerzi,nem csak nekem,hanem a tobbieknek is.Peldaul 5 eves bentlakasa utan en magyaraztam el neki,hogy nem kell varni a melegvizre 5 percet,amikor megnyitja a csapot,ha nem egyszerre nyitja meg a kettot......vagy hogy teletext van a tevejen.De ami a legedesebb volt,amikor megerkeztem,kiderult,hogy a mosogepben tonkre ment a futoszal mar vagy egy jo eve.........de o azzal mosott.O az egyetlen,aki pl alatt ugy fel tud kurni agyilag,hogy meg tudnam olni.Pl a motorvasarlas elott megallapitotta,hogy az a motor,amit ugye kesobb meg is vettem,az nekem nem lesz jo,mert nem lesz kenyelmes,meg hangos lesz.....

Gondolkoztam is sokat emiatt a dolgok miatt......de ha megutom,akkor kette torik,ha meg hangosabban szolok, meg osszebrunyalja magat es mivel takaritasbol megbukott,megint csak magam maradnek.Mondom is neki mindig,hogy csodalkozom,hogy hogy lehetett o a legerosebb a tobb millio spermium kozul....es ha o volt a legerosebb,akkor milyen lehetett a tobbi.Ja ....es mivel a barban dolgozik.......nagy matekos is..........a legutobbi akcioja: 150 fontos bevetelnel 22 fon hianyt csinalt.

Szoval erre mondjuk mi,hogy nagy slunggal jott a ceghez es a lendulet meg itt tartja....lenduletbol van a cegnel.

Na majd meg irok,ugy se tudok mit csinalni.

Hoppa......most ollvastam egy arany kopest a barcikai honlapon......nezd csak:

a leányok összesített legjobbja: Csatlós Roland (Miskolc).

lehet,hogy amikor elkezdte a versenyt,meg lany volt.Beszelik ezt is,azt is.

vagy csak hogy a kovetkezo hirig menjek:

Miskolcon is lehetne zsidó negyed. Miskolcon is lehetne zsidó negyed – vetette fel az ötletet az Észak Agora tagja, Freund Jenõ..........

Szerintem azota mar biztos lelottek...

Na tsa

 

jun 16

Na.most,hogy 2 es fel orat belealudtam az ejjelior muszakomba,ami ugye amugy is afizikai megterhelesrol szol,hat most mar teljse magyar munkas embernek erzem magam.A minap beszelgetesbe bonyolodtam a skot szakacsunkal munkaidon kivul,ami azert megy ritkasagba,mert a csavo vagy dolgozik,vagy reszeg.....jo skothoz hiven.Szoval az volt a tema targya,hogy o engem ki akar vinni berugni egyszer......mert hat ugye en jozaneletukent lettem elkonyvelve a nagy magassagos kis piros noteszeben.Es o meg akarja nekem mutatni,hogy milyen az amikor igazan be vagyok rugva.Na,mondok....meselek man en a csavonak,mert hat en se voltam mindig szerzetes.........meghat magyarorszagon nem is vesszuk igazan emberszamba,aki nem szarta,vagy ne hugyozta ossze magat eddigi elete soran nagy tisztes reszegsegibe.Mert itt van minnya a vano tomi.

De o csak eroskodott,hogy el kell egyitt mennunk,meg hogy milyen jo lesz...meg hogy o majd fizet mindent.............MMmmmmm,na ezt man egybol meghallotta a fulem.......mert ugye eddig en ugy voltam vele,ha volt egy kis penzem ,egybol elkoltottem benzinre,nem csinalok en nagy ugyet belole, de ez nagyon tisztesseges ajanlatnak hangzott.Ugyan nem tudom mikor lesz belole valami,mert ezt az igeretet valahol a 3ik es a 4 hanyasa kozott tehette,aszt nemhiszem ,hogy nagyon sok emleke fuzodik majd ahhoz az eszakahoz,de sose lehessen tudni.A jamie is tegnap igen megharagudott ram,mert megkerdezte,hogy felulhet e a motorra csak ugy allo helyben,en meg persze egybol ravagtam a Nagy NEM et.Mert hat annyi ero nincs benne,mint az epp szuletett birkaba.Mert hogy en ma lattam azt is,hogy azt hogy csinyajjak......mamint a borjasztast.Hat nem egy csudaszep dolog.........de piszok hamar tanul az ember.PL a kolega nekiallt ....oszt bedugta a kezet,hogy kijjebb tessekelje a kis birkat,oszt a hazzasagi gyuruje meg majdnem a joszagba veszett a nagy segitsegnyujtasban.

szoval mondtam a jamienek,hogy nem.....erre o?

de miert nem?

Hat mondom,mert annyi ero nincs benned,hogy a feket behuzd,ha elgurulnal.........tenyleg nagyon gyenge.............a tanyert is segitenek neki vinni,amikor ebedet osztanak.

Ja ,es o az egyetlen,akinek meg sose sikerult apszolvalnia a konyha es az etkezo kozotti gyorsasagit,hogy ne hagyta volna el a kajaja egy reszet a nagy 5 meteres tavon.

 

jun 17.

Tudtam en maaa,hogy baj lesz,mert nagyon bidesre sikeredett a reggeli halaadas.......

Aztan ahogy mentem le a konyhaba,belerugtam a kislabujjammal,a legerosebbikkel a jamienek a kurva

 

Szoval nagyon gyorsan mas dolgom akadt valahol teljesen mashol,mert megjott a kocsog recepcios asszony,akivel legalabb olyan gyenged kapcsolatot tartok fenn,mint bendeguz a banyaval.Szoval ott hagytam el,hogy belerugtam a a kurva hangfalakba,meg erositobe ,meg minden szarba,amit otthagyott.Na mondom kocsok gyerek ,ezer meg lerugom a lukat a seggedrol,csak lassalak meg.Ki is jott a szobabol a nagy karonkodasra,de ugy nezett ram ,hogy nem szantam volna pofonvagni.De mivel man a hegylako egy masik filmjebol megtanultam,hogy a bun nem kifizetodo,ezert csak majdnem  lekoptem,de meg azt se,mert lust feltem,hogy koszos lesz a nyalam.....na majd meg

 

Angol levél 1.5

2008.08.20. 21:15 | Ezdefos | Szólj hozzá!

jun 22

Heeeee.taan ma annyira megindult a fagyis,hogy a regi alkalmazottakra idod sincs!

Ki az alkalmazott a fagyisba......

Gondolkodtam sokat........es arra jutottam,hogyha eljonnenek megin a Bodi Gusztiek a barcikai hosok terere,arra bizony szivesen befizetnek.Probaltam ezeket a majmokat okitani a sok bolcsessegre,amit a bakterhazbol tanulhatik az ember,de ezek.......mintha vizbol akarnal hazat epiteni.Nagyon hulyek,es nem is ertik.Fel is adtam.

Na remelem jol vagytok.............A kedves nejednek hogy mentek a vizsgak.......ohhoohhoo meg en mindenre gondolok.:)

Na jo,mert meg elsirjuk magunkat ,aszt aszt meg nem akarom,mert te se,meg ense lehetunk szep joszagok,amikor rovazunk.

 

jun 23

Dannii Minogue végre bepasizott. Az énekesnõ, aki az elmúlt idõszakban leginkább nõvére betegségével volt elfoglalva, hosszú idõ óta elõször újra randizik.

 

Szoval petikem,csak hogy nehogy bunak ereszd azt a nagy prasnya orrod.Egy kis deru a boruban......utalok itt az utolso emailedben megirt vilagvesztesegre,miszerint Zsanklodot bekaszniztak.

Es ez a danni minogos...ez egy komplett hir volt am,kimastol,mint a mi hirszerkesztonktol,a hasutol.

Peti.......De ki lehet az?????Ki a szerencses??

Utoljara talan az unios csatlakozasnal voltam ennyire izgatott,amin ugye mind a ketten annyira izgultunk,hogy ataludtuk az egeszet.

Es hogy ne mennyek messzebb a vilaghiressegek haza tajekarol.......itt egy masik fontos hir is.......:Öt hónapos terhes Nóci

Olyan izgatott lettem a hir hallatan,mint egy csiga,vagy egy tengeri csillag.

Szoval petikem,amig ez a kasu hasu ul a tronon a diak teveben,hat nem sok joval kecsegteti a vilagot.........ha talalkozol vele mond csak meg batran neki,hogy akkorakat kopkodok itt a hirek olvasasa kozben,hogy hetente kell cserelni a jarolapot.

 

 

jul 1

Na ecsem....tegnap stuff meeting-unk volt,ami annyibol volt jo,hogy uj tapasztalatokat szreztem ezekel az angol nepekkel kapcsolatban.

Szoval....egyesevek kellett bemenni,ez egy kicsit az oltasra emlekeztetett altalanosbol,igaz neha ott 3unkat is behivtak.

Aztan elkellett mondanod a velemenyedet az osszes kolegadrol,hogy kivel szeretsz dolgozni,kivel nem.Ami engem megint csak emlekeztetett valamire,megpedig a Szoke Andras valosagshowjara,amikor a spejzban volt a titokszoba.

Szoval miutan mindenkit megszegyenitettem verbalisan,aki megerdemelte,egy pacsi (mert kezfogasnak nem neveznem) volt a jutalmam a jol vegzett munkaert.Aztan ma rejtejes modon kirugtak a 2 managert....nem ertem.

Jamie tegnap megkertem,hogy adjon mar egy fel liter szodavizet egy csapatas limonadeval a tetejere,jeggel...........na ebbol a jeget sikerult egyedul apszolvalnia........a tobbi az valahogy narancs szorpre sikeredett.

 

jul 9

Na szoval Kedves barataim.

Csodalatos dolog tortent a minap.Jamie ...a mar sokat emlegetett csodagyerek,aki mostansag csak a beka becenevet viseli......ismet meglepett egy az eddigi minden hulyeseget felulmulo baromsaggal.

Szoval  a minap megpillantottam a Jamie kezen egy rozsaszin karszalagot...meg is emlitettem neki,hogy szerintem megy a haja szinehez,de csak legyintett,es felhuzott orral annyit mondott,hogy ez a mellrak kialalkulasa ellen van.

Na....mondok...ennek man csak utana jarok,mert eddig meg nem sokk melrakos ferfirol hallottam,de az is lehet,hogy csak meg nincsenek regisztralva.

Kis nyomozas utan mindjart feny derult a turpissagra.

Szoval a mi Jamie-nk a bolha nyakorv,vagy a nikotin tapasz elvere alapozvi,abban a hitben vette meg a karszalagot,hogy ez majd megakadajozza az o csecsiben a a raknak a kialakulasat.

A karszalag eredeti funkcioja azomban a megvasarolt karszalagokbol befolyo penzt a mellrak elleni kutatasokra forditjak...............de nem mondtam el neki,had erezze magat vedelemben a mellraktol a fiu....

 

 

jul 9

,,A csapattól mostanáig senkit sem sikerült elérnünk telefonon. Tepszics Ignác sportigazgató éppen tárgyal (feltehetõleg még ma tisztázódik, hogy Szûcs Lajos, Rósa Dénes, Balog Zoltán marad-e az FTC-nél), László Csaba vezetõedzõ edzést tart, Lipcsei Péter telefonja pedig feltehetõleg szintén azért van kikapcsolva, mert edz."

 

Na........ez a mi hasu baratunk ismet  csak onmagat hozza.........tehat senki nem veszi fel azt a kurva telefont...........de en csak azt nem ertem,hogy ezt minek kell 4 sorba ragozni??????

Csak azt sajnalom,hogy nem tudok hozzaszolni ugy a hasunak az irasaihoz,hogy azt mas is lathassa,mert az bisztos,hogy en olyan cifrat hozzaszolnek,hogy legkozelebb ma meggondolna,hogy mire fecserli a draga tintat.

Aztan egy masik gyongyszem: ,,Eredményes évet tudhat maga mögött a KBSC labdarúgócsapata. A harmadik vonalban szereplõ gárda hosszú évek munkájának eredményeképp feljutott a másodosztályba,"

Ami ugye kisparaszti esszel is csak annyit jelent,hogy kileptunk az utolso feketeiszapbol arra a reszre,ahol man a csipszes zsacsko,meg a pille palack lett elhajingalva.Hat ezeket a majmokat a a kis cigany Ferko is lecselezi!!!!Szoval szep evet tudhatunk magunk mogott.......Bar.......mar tavaj is megcsiphettek volna a masodosztalyt,ha Asszony Bela,meg a tobbi antialkoholista nincs ugy berugva a donton,hogy a salakpalyara vonulnak fel,es csak 5 perc jatek utan veszik eszre,hogy az ellenfel a fuvespalyan varja oket.

 

Jul 16

Epp irtam a Gerenak,hogy mennyire megijedtem az elobb,mert ebbe a buzi epuletbe minden szarul van beszerelve, es az ablakok maguktol bezarodnak......meg egyszeruen minden szar,ami csak annyibol jo,hogy mindig van munka.Szoval ugy megijedtem,hogy egy par pillanatig mozdulni se tudtam,mert az egyik ablak magatol bezarodott..........aztan egy kis ido utan kitort belolem a rohoges,mert eszembe jutott,amikor a nagy szerelmemmel  (aki annyira megcsufult az iden) ......a Loraval egyutt aludtam nalunk.....en a hata mogott fekudtem es ugy oleltem,mintha holnap o adna kolcson penzt,hogy megvegyem az uj motorom.Termeszetesen meztelenul.........es o valami babosat almodhatott,mert akkorat az olembe fingott........hogy sokaig mozdulni se mertem,mert feltem,hogy az olembe fosott..........sose fostak meg olbe,de ahogy a meleg fing megcsapta az agyekomat,tisztara meg mertem volna eskudni,hogy bizony az olembe fosott.Merges is voltam ra akkor piszkosul,mert aznap csereltem az agynemut az o tiszteletjere......de nem gondoltam volna,hogy menten osszepiszkiccsa.

Boduletes nagy fing volt......most is itt cseng a fulembe.

Szoval miutan ez a gondolatsor vegigfutott a fejemen........nem birtam tartani a rohogest.

Aztan meg man jutottak eszembe a hasonlo kalandok egymas utan sorra........a rohogo gorcs meg csak gyotort......

Hogy tovabb ne menjek.......amikor a kis szoke krisztivel hatulrol voltam elfoglalva es veletlenul atcsusztam a csokiraktarba......es o erre nagyon kedvesen ,uriholgyhoz illoen,mint aki epp most diplomazott le negyedjere ,eltorzult hangon csak igy jelelzte a nem tetszeset:

,,HEEEE"

Ezek azok a csodalatos pillanatok,amik remelem ,hogy nem jutnak majd eszembe a halalos agyamon,mert eleg marhan nezne ki,ha ido elott rohogogorcsbe halnek bele.

Vagy amikor a Betti otthagyta nekem a bugyijat egy csodalatos eszaka utan.......azzal,hogy akarhanyszor a kezembeveszem ezt a bugyit ,mindig jusson eszembe az az iccaka.

A baj csak az volt,hogy masnap,amikor a feny alatt is szemugyre vettem azt a bugyogot,akkkor vettem csak azt a kombany nyomot ,ami bizony tagadhatatlanul egy szar csik volt.Nem is nagyon eroltettem a tovabbi talalkozasokat.

Szoval ilyen csodas dolgok jutottak az eszembe,aminek koszonhetoen oltari hahotazasba kezdtem .Aztan megtalaltam ezt a csodalatos hirt a barcikai honlapon:

,,Óvakodjunk a csalóktól."

Mierrrrrt????????

eddig ki baratkozott veluk?

Vagy honnan tudod,hogy az az ember,aki ott jon szembe,az csalo???

Csak hasu irhatta!!!

Aztan ezt a oriasi duht szomorusag es tanacstalansag valtotta fel.

Amikor ezt a hirt olvastam:

Hatszázezret buktak a rocker huligánok (Hooligans)

 

Csak van valami megoldas.......lennie kell valami alternativ lehetosegnek,hogy visszaszerezzuk a penzt a fiuknak.A mi huliganjainknak:csitanak,fikanak meg a tobbieknek.

Mittudom en.....rendezzunk gyujtest,vagy vegyuk el a nyugdijjasoktol,vagy szuntessuk meg GYED-et.....de muszaj valahogy visszaadni a penzt a fiuknak.

Jajj.......annyi baj van.Es ez a legkutyabb erzes,hogy innen nem tudok nekik segiteni sehogy.

Furdal is a lelkiismeret,nem is tudok man aludni egybe 14 oranal tobbet,mert fel kell kelni pisilni.

Na legyetek jok.

 

jul 23.

Na kedves barataim......testvereim.......az a csodalatos dolog fog megtortenni ma,hogy visszakoltozok newcastleba,mert ott kaptam munkat.

Ebbol az okbol kifolyolag nem tudom mikor leszek megint netkozelbe,de majd igyekszem.

Nagyobb valtozas nem tortent,azt leszamitva,hogy megkaptuk a premiumunkat,ami 2 havonta jon.Mindenki ,kiveve egy szemely.........akit szerintem mar ti is jol ismertek......Jamie.

Ennek pedig,hogy o nem kapott ,csak ket oka lehet szerintem..........az 1. a szemelye irant erzett tisztelet es csodalat a tegnapelotti kasszahiany miatt,ami 80 fontbol 45 font hianyt jelentett,vagy 2.: ugyanennek a hianynak a visszafizettetese..........probaltam is vigasztalni jobarathoz illoen a fiut,mer igen nekieresztette az orrat 30 eves letire.....mondtam neki.....hogy egyet se busulj edes egy komam.......meggggbabonazzuk a ven ordogit.

Na amugy hogy ott megnyugodjatok,itt is vannak hulyek a jamien kivul is.Mert ma a szlovak csajnak ingyen neki akartam adni az regi fenykepezomet,amit 7 fontert vettem annak idejen.........erre o azt mondta,hogy nem kell.Ingyen van ,oszt nem kell...........ennyi.

A csakramegrontasos holgy ismet alakitgat..........tanitana mindenaron,mert azt hiszi,hogy csak azert ,mert mas orszagbol jottem,mar iskolakat se vegeztem.Mondja nekem ma is,hogy majd o a szarnyai ala vesz engem,ha majd odakerulok a konyhaba,azt man olelgetett volna azokkal a csunya szeplos sanyvatt kezeivel.Mondom ,engem ne karmolasszon.aztan meg Addig alljon fellabon,amig en a konyhaba kerulok.Ma egesz este vegig dicserte magat,de annyira tetszhetett neki a sajat musora,hogy meg tan el is erzekenyult a sajat eloadasatol.

Mondtam is magamban,ha olyan jo vagy,minta miennek mondod,akkor man annak a fele is eleg lenne.na akkor jok legyetek...........aztan jegcsikem.......majd sms ben ertekezunk.

 

idő közben visszaköltöztem newcastle-be

 

Angol levél 1.6

2008.08.20. 21:14 | Ezdefos | Szólj hozzá!

nov 10

Na Szoval annyi csodalatos dolog tortent velem a mai nap ,hogyha mind velem tortent volna meg akkor mar reg a gep elott ulnek emailt irni.Szoval mar reggel ereztem a szekletemen,hogy a mai nap konnyen megmicsodasodhat.A nap elso felet meg teljesen nyugodtan ultem vegig egy forgalmi dugoban az angol kolegammal ,aki mindvegig Elvis-t probalt enekelni....na o tipikusan az a fajta enekhang ,akit a Megastar-ban mar a jelentkezesi lap alapjan elhajtottak a picsaba.Na miutan elertunk az uticelunkhoz,akkor szembesultem csak az igazi problemaval....ugyanis a bolondokhazaba mentunk szonyeget fektetni.

 

Na ...ahogy bementunk a szerszamokkal ..a csoport egybol felvette velunk a kapcsolatot...ki-ki a sajat modjan,nyelven.

 

Volt egy-ket alak,akinek nem szivesen forditottam hatat.Az elso 3 perc tok nyugiba telt el,amikor is a tapeta ragaszto racsoppent a kezmre.....igen ......nekem is nagyon gyanus lett a dolog,merthogy mi szonyeget fektetni mentunk..........ahogy felneztem a lepcsofordulora,egybol diagnosztizaltam a hibaforrast....

 

Patrik,aki mar 20 eve "betegen van"....annyira racsodalkozott a szonyegeltavolitas mestersegere,hogy az amugy is nyitott szajat meg jobban eltatotta....attol a pillanattol kezdve a nyalelvalasztas uj fogalmat nyert a szememben.

 

Na...kis kolegam sem maradhatott elmeny nelkul.....amit az egyik szexualis energiatol tulfutott 120kg-os tolokocsis bolond biztositott ,hol egy alanyulassal,hol egy csalfa mosollyal.....es milyen csalfa volt az a mosoly.....sokaig enni sem akarodzott utana.Aztan mar minden kulso ero azon dolgozott ,hogy egy pillanatra se felejthessem el,hogy hol vagyok.Pl ahogy a folyoson fektettuk a szonyeget az egyik szobaban olyan szinten osszeszarta magat az egyik paciens,hogy felvonultattam magam elott az osszes nagy szaros jelelnetet Pl.: Trainspotting,dumb&dumber....de ezek mind csak tanulofilmek,vagy inkabb diafilmek voltak ahhoz kepest.Aztan ott volt az oreg john,akinek az a jo szokasa volt (es egyetlen szokasa),hogy HUPP-ogott,ami annyit tesz,hogy folyamatosan annyit mond,hogy ,,HUPP....(4masodperc szunet)...HUPP......szoval o ilyen huppogtatos volt....gondolkodtam is ,hogy megkerdezem tole,hogy nem-e ismeri e a kupákolos hapsit,esetleg nem-e rokon,de ezt a kis Dienese el is feledtette velem,mert akkorat bukott az elektromos kerekesszekkel,hogy Colin Mcrae bukasai ehhez kepest csak horzsolasok voltak......szoval mire ot kiszedtek a radiator meg az asztal kozul,addigra en is elfeledtem a gondolatom menetjet.Bucsuzoul meg tortent egy aprosag.....az egyik mozsgaskordinacio problemas tolokocsis annyira intetegett,hogy a nagy bucsuszkodasban jol fejbebaszta azt,aki mellette ult,aki ezt egy kicsit zokonveve egy K1-es felutessel valaszolt...man en akkor tudtam,hogy nekem valami nagyon surgos dolgom lesz onnan nagyon messze....el is inultunk hazafele.Azt hittem,hogy ezzel vege a megprobaltatasoknak...de nem,ugyanis az angol kolegam vezetesi kepzettsege hagy nemi kivannivalot maga utan.peldaul a multkor dombon felfele altunk meg piros lampanal es nem huzott eleget a kezifeken...na en eszre is vettem egybol a hibat,de akkor nem voltunk annyira joba,gondoltam nem zavarom aprosagokkal...gurultunk,gurultunk....aztan belole a mogottunk levo Magnum (feliratot lattam csak a tukorbe) 5millio decibelles kurtje ugrasztotta ki a szart,aztan utana termeszetesen a kamionos volt a ,,you fucking arsehole,basterd,twat,wanker"....na miutan ezeket elsorolta,kaptunk meg egy kurtot,ami masodjara is jogosan mar a lampa zoldrevaltasat jelezte.Na onnantol kezdve bosszut eskudott a kolega es magaele engedve a teherautot mintegy 8 km-en keresztul a fenykurt karomkodasra valo utemes villogtatasaval probalta megtorni,megfelemliteni a sofort,akinek annyi joszandekot lattal a tekinteteben a tukorbol,mint egy anya gorillanak,aki a gyermeket vedi.Na szoval hazafele jottunk a belso savba es ugy valtottunk savot,hogy o csak kesobb,tolem ertesult rola.......ugyanis o nezelodott a jobb oldalon es valami balost lathatott ,mert szepen nyugodtan atusztunk a kulso savba,aztan visszaforitotta a fejet es szepen egyenesbeszedte,mintha csak ephogy elindult volna a kocsi.......majd megkerdezte tolem ,hogy mit keresunk ebbe a savba.Es az a baj,hogy ez igy kurvara hihetettlen,de sajnos ez tortent.A masik dolog...szerintem oviban elsobsegadas volt a jele,mert nem megyunk el ugy ures korforgalomban,hogy elotte ne fekezne allora a kocsit.

 

(par nappal kesobb)

 

A mai napon a hotelban dolgoztunk,ahol megkezdodtek az atalikatsi munkak egy nem tervezett tuzesettel.Bar ez nem volt akkora,mint a marciusi tuzeset.(mondtam is a kolegamnak amikor a tuzijatekot kezdtek felloni november 5-en a hotelban tartott brigadbulin,hogy a tuzijatek itt a hotel kornyeken mar nem szamit puccos dolognak,mert minden negyedevre jut belole....hol a tancterem eg le,hol a konyha raktar.Szoval ismet alkalmaztak a helyi designer-t vagy dizajnert, aki annyiban kulonbozika tobbi falusi parasztol,hogy mindig megveszi a lakaskulturat.Man ő kozolte velunk,hogy komoly atalakitasokat tervez es tele szeretne rakni a szobakat csupa antik butorral....ennek ellenere muanyag asztalok lesznek ,ami hat valjuk meg oszinten ....sok helyre besorolhato....de az antikhoz,na oda pont nem.

 

Nagyon orultem,hogy vegre lattam a regi kolegakat.Termeszetesen Jamie is ott volt...epp egy nemletezo etelrol vett fel rendelest a szakacs nem kis oromere.Mindig orulok,ha vele talakozok mert irgalmatlan osszegeket ki tudok belole csikarni egy otthoni LP-ben arhivalt Spice Platinium-os videokazettaert.Igy tortent ez most is.Amikor meglatta a kezemben a kazettat,ratort a felismeres,az egyik keze a kazettara mutatott,a masik mar osztonosen utemre mozgott,a fejere pedig kiult az a felig kielegult buzis mosoly,mint akinek egy kiflit ragasztottak az arcara.....na mondok...ezt te ma 20 font alatt nem kapod meg...persze megvette.

 

Azt is orommel halottam,hogy a szakacs kisasszony osszeverekedett az egyik pincernovel,aki most koltozik ossze a szakacs csaj apjaval,mellesleg ő a szakacs csaj annyanak a testvere,aki boldog hazassagban elt a ferjevel.Az izgalmakat fokozta ,hogy egyikuk sincs 100kg alatt.Aztan kiderult,hogy az egyik kiscsaj terhes,akinel mellesleg en is kipucoltam a slagot az egyik "zaras utan a barban rekedtek" cimszo alatt zajlott bulin.Hala istennek itt nem en vagyok a szerencses,mert akkor man neki a 6.-7. honapban kellene lennie, ez meg meg annyira friss ,hogy a radarral is alig tudtak befogni....ennek ellenere ugy dontott,hogy eleget elt mar es belevag.....18 eves.Beleugrik a kelloskozepebe.Na....ehhez a nagy ugrashoz kapott egy betonejtoernyot is,mert a apuka tobbszor diadalmaskodott mar a falu alkoholistaja,a falu legbudosebb embere, a falu legbunkobb lakoja triatlonon.Egy biztos ,ha azok a genek atoroklodnek ,hogy Kecsubacsi szavaival eljek,aki 2X2 dl vodkaval kezdett a kisbolt elott es tiszteletbeli parttag volt,szoval ,,vagy valamit meg a szuloasztalon kellene vele csinalni,vagy rogton utana,vagy nem sokkal kesobb,mert ebbol sose lesz termelo ero".Na miutan atvettuk a fontos informaciokat,meg jol ingyen telezabaltuk magunkat,el is indultunk haza.De meg mielott beszaltunk volna a kocsiba ....en raragasztottam Jamie kocsijanak a hatso ablakara azt a kis levonot,amit mar hetek ota erre a nemes celra tartogattam,ami roviden es tomoren ez a szoveget tartalmazta: HIT ME! I'M A WANKER!

 

dec 14

 Na..szoval en is elolvatam azt a szep kalandot,amit irtal......gondolkodtam is sokat rajta,hogy irjam azt,hogy nem tudtam elolvasni,de kitoroltem,mert kellett a hely....vagy valami ilyesmi.....mert ezek olyan dogok,amik hamar merhetetlen vidamsagra deritik a hosszu level irojat...foleg ha csak nekem szolt.

Az az igazsag,hogy az elmult par hetben en magam is csak kulso szemlelo voltam a sajat eletemet tekintve.Nem nagyon rendelkeztem zavazati joggal a dolgok hogyanalakulasa kapcsan.

 

Kezdodott mindez ott,hogy a kis angol kolegama,akirol mar annyit beszeltem....( nem a Jamie .)...na ő sikeresen megint lepatkazta az alig 3 honapos opel zafirajat,ami igazabol nem is erdekelne,de en is ott voltam es 100 koruli sebesseggel mentunk.

Lassan mindenapossa valtak nala ezek az aprobb manoverek..talan az opellal all haragban...vagy nem tudom.

Egy biztos 50 szazalekos kielegultseget jelent neki,ha megallhat egy piros lampanal.

mar ugy kozelito meg,hogy 30 meterrel elotte mar leveszi a labat a gazrol,hatha meg lehet majd allni.Ennek a kis akciojanak koszonheto az a kis melyedes az utas oldalon a padlolemezbe,amit az én labam alakitott ki,mert ugye en nyomtam a gazt,hogy mi meg atferunk......de hiaba.Na de a patkazasnal hagytam el......

ezuttal akkorat dobott a patka a kocsin,hogy mar mar kaszkadoroket meghazutolo szogbe kerultunk a hosszanti tengely korul,de vagy 10-15 meterig én biztos a levegobe voltam.......persze ugyanabban a kanyarban,ahol a multkor.Nem tudom a multkorit meseltem e?de roviden vazolom,mi tortent.

Ugyanaz a kanyar,ugyanugy patka....recseges ropogas.....es ahogy kineztem az ablakon,lattam hogy a disztarcsa del,delkelt iranyban cseszealjakat megszegyenito furgeseggel tavozik ........

Szoval valami nagyon el lett baszva a palyafeliraskor...mert ez a kanyar nem az a kanyar,amit o akar bevenni..ez egy masik.

Szoval a masodik patka utan egy kicsit kikelve magambol kozoltem vele,ha rendor lennek,visszamenoleg legalabb 10 evre elvennem a jogsijat......mert vezetni nem tud......aztan mar az indulat kitolta belolem a kovetkezo szavakat...,,MEG MAST SE"

ezt a megjegyzesem alatamasztani latszott az a teny hogy azon a heten mar harmadjara tapetaztuk ugyanazt a szobat,mert eloszor levalt a tapeta,aztan meg nem ertette a mintat,es forditva rakta fel.Mondtam is az ott dolgozoknak...,,jo dolgotok van,minden heten uj tapeta".......persze a tapeta se szeret masik 4 reteg hatara maszni..ez lehettett a gond.

Szerintem ezekben a pillanatokban erthette meg azt is,hogy miert nevettem a foldon fekve (kinomban) amikor megmutatta az nevjegy kartyajat,hogy nev bablaablaa es lakasfelujito.Aztan a fonokomtol is kapam egy levelet,(ami szinten csak itt fordulhat elo angliaban),ami azt tartalmazta,hogy jo a munkam,meg van elegedve,de keresnem kellene egy masik munkat,.......na mondok ,ez egy gentleman-os kirugo level,semmi baj.....a legnagyobbakkal is megesik, szoval en miert lognek ki a sorbol.De azert kozoltem vele,hogy tudok en a sorok kozott olvasni.....erre o azt mondta ,nem erti mirol beszelek.Na onnentol lett fura a dolog.A lenyeg,hogy tenyleg azert noszogatott ,hogy keressek egy jobb ,tissztabb minkat.......hat okeeee,de a k***aannyat az ilyennek!!!Hat karacsony elott 15 nappal kell ezt bejelenteni?Mindegy...a munka meg is lett,nagyon boldog vagyok a hellyel......mert meg haza is enged karacsonyra....amitol azert tartottam,hogy nem fog.Na most a betanulasi idoszak tegnap ert veget,azaz tegnap mar egyedul voltam ,ami persze csak az en ratermettsegemet es hihetetlen gyors alkalmazkodo kepessegemet tamasztja ala.ez heti 5 alkalommal.....tehat osszegezve a dolgokat ez azt jelenti,hogy heti 60 oram van,de a napi 12-bol igazan csak 8 munka,viszont 12-ot fizetnek.Szerintem eppen ezert minimal beres a dolog,ami annyit jelent,hogy 303 font hetente,ami leadozva 258 font / 95300 ft megkozelitoleg,.ami engem tokeletesen boldogga tesz es ismet lehetoseget ad a sporolasra.

 

 

 

 

 

Egyébként ezek az oldalak még helyesírási szempontból pofozva lesznek

 

süti beállítások módosítása